kifelé
2010 július 28. | Szerző: Georgia
nem hittem, hogy tudok nemet is mondani d.-nek. de tudok. így, érzésből. és most már azt hiszem, hogy tényleg elég buta voltam, hogy ezidáig hagytam magamat. szeretem d.-t. szeretem, mert ismerem. DE!
belépett a képbe valaki. és most azt érzem, hogy már elég jól kötődöm hozzá, már semmi esetre sem bántanám meg azzal, hogy átverem. még az első néhány napban simán megtettem volna. már nem. azt gondoltam róla, hogy csak kipróbálom, milyen. aztán valahogy másként alakul. már izgulok, ha jön. már remeg a gyomrom, ha várhatom. sokat dolgozik. tud mindenkiről, mindenről. nagy beszélgetésekkel kezdtük, őszintének tűnt. és már ott tartunk, hogy van élet d.nélkül, ő kiheverte az utolsó kapcsolatát. érdekes, de nem két összetört szívű-lelkű ember akar egymásnak esni. ez olyan szerelem gyanús. már voltunk együtt a balatonon éjszaka, már berúgtunk együtt. és már történt néhány apró dolog, amiből úgy érezhetem, megvan a következő partnerem. és gyönyörű! igazi macho. nagyon ad magára, nagyon jó illatú. olyan szemei vannak, hogy elmondhatatlan! hosszú pillák, csillogó kékek. és tetszik neki, hogy huje vagyok, és folyamatosan mosolyog rám és viccel velem. és már becéz!!! 😀 és nagyon jó popija van, és szép a fogsora, és focizik és gyönyörű formás, izmos. és barna, mint egy igazi cigány gyerek. mmmmmmmmmm… nyami! 😀 és stellának is nagyon tetszik! és fiatalabb nálam. szóval a következő projektem ő. hívjuk csak zének…
vallomás
2010 június 27. | Szerző: Georgia
ha akarnám, elhallgatnám. ha nem akarnám, nem beszélnék róla. de hozzátartozik az igazsághoz, és ha az összes szart megosztottam már veletek, meg az összes jónak is részei voltatok, akkor ez így kerek. és így az őszinte. hogy lássátok, ha akarjátok…
szóval miután elküldtem d.-t a picsába, tényleg lezártam magamban. és szidtam, és gyűlöltem. hogy ezt tette velem. mert ha azt is beleszámítom, hogy 3 évig ő így volt mellettem, én akkor is fair voltam vele. nem csaltam meg, nem pasiztam, nem hajoltam el sosem. én rá vártam.
aztán kiborulásom második napján reggel -ahogy hazaértem pestről, mentem dolgozni…-jött egy sms az egyik telefonomra. láttam, hogy d.írt, el sem olvastam, csak simán töröltem. aztán rágyújtottam, mert olyan pipa lettem. egy per múlva jött a másik telefonomra is sms. hát azon pechemre rögtön látom a szöveget is. olvasom, és -most ilyenekbe nem mennék bele, mert egy harmadik személyhez kötődik a dolog, talán nem is illene konkrétan beszélnem róla. annyit csak, hogy valaki nagyon rosszul volt, és neki kellett a segítség.
szóval mentem,segítettem. útközben d.nek elmagyaráztam, hogy ha nem ilyen esetről van szó, le sem reagálom. aztán indulataim átmentek szépen lassan sajnálatba. olyan mély érzések törtek bennem fel, hogy azt hittem, kiszakad a szívem. iszonyú volt ott lenni, uralkodni magadon, d.nek segíteni eközben, és tartani a harmadikban a lelket. aztán közben kiskapukat hagyni nyitva d.nek, hogy a szenvedésével kicsit egyedül maradhasson, hogy legalább annak a harmadiknak az ne fájjon még.
és közben úgy nem megbántani embereket, hogy tudod, le sem szarnak igazán, de most,amikor rád van szükségük, most kellesz. most csak te kellesz. miért… miért nem az a másik… egyszerűbb lett volna. nem kellett volna velem kezdeni az ördögi kört… d.t nagyon sajnáltam. rohadék érzés volt szenvedni látni. és skizofrén állapot volt neki segíteni. egyik kezem a torkát fojtogatta, a másik az arcát simogatta. egyik georgia késsel ment felé, a másik pedig puha öleléssel. aztán elmentünk boltba, hogy ezzel is segítsünk. már az gyanús volt, hogy d. nem akar fizetni, de nekem természetes volt, hogy majd én. hiszen az én 5letem volt. ennek ellenére meglepődtem, d.ilyet sosem csinált. rögtön vágtam, hogy nyista lóvé. és akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi újság van nálam… nézem, hát van valamennyim, de csak azért van nálam, mert be kellett volna fizetnem a párizsi utam első részletét a srácnak, aki du. jött volna érte. abban a pillanatban tudtam, hogy nem megyek párizsba. majd máskor.
hazaértünk, titokban tettem egy 10est a konyhába. aztán amikor elindultunk, hogy hazahoz, elmondtam neki, hogy ott találja. előtte beszélgettem azzal a harmadikkal, aki azt is mondta többek között, hogy alig tudnak megélni, ezért is van ennyire szarul. lelkiismeret furdalása van, hogy más terhére él… tudom, ha d.nek van pénze, jobban van. ha arra az emberre költi, aki többek között ilyenek miatt is belebetegszik az életbe, hát adja neki, de legalábbis mutassa meg, hogy róla nem kell gondoskodni. aztán ahogy ránéztem a benzinmutatóra, látom, hogy fekszik… ej, még ez is! és akkor adtam még pénzt. d.már sírt. pedig akkor már mindegy volt, és nem számított, nekem mennyi marad. és ha nincsen a tankban, akkor azért nincsen, mert a számlán sincsen… és akkor még utaltam, ahogy hazaértem. és nem maradt egy vasam sem, de tuti jó érzés volt. és én, ezért az anyagi segítségért esküszöm, semmit nem vártam. még csak azt sem, hogy azt mondja, köszi. mert van úgy, hogy a dühöd, a haragod egy másodperc alatt elillan, amikor azt látod, hogy bajban van,hogy segítségre szorul a te mindened.
aztán ezzel elkezdődött valami. kicsi valami… d. egyszerre cuki lett. minden pillanatban örültem, hogy élek. hogy így élek. és azt akartam, hogy ez így maradjon. és maradt is. és nagyon jó volt, hogy legalább tudom, jól van… és érzem, hogy fontos vagyok. és hogy nem a semmibe tápláltam az energiámat. és hogy nem ismertem félre. és legalább így elmondott dolgokat, amiket addig sosem. és úgy ölelt, és úgy nézett és úgy becézett… és úgy szeretett, és kézen fogva sétáltunk grazban… és naponta váltottunk egy-két smst. és éreztem, hogy újra én vagyok! és boldogan haltam volna meg, hogy így értem véget! hogy nem csalódtam. és elfogadtam, hogy van valaki más is rajtam kívül. de amíg ezt nekem nem kell éreznem, addig az agyamban félre tudom tenni. és minden tökéletesen működött hetekig. és most lassan 72 órája nem írt egyetlen smst sem. na, most egyet… kiesik a szívem… pill.
szóval írt a közösbe. hogy milyen szar volt neki eddig. és hogy hogyan érzi magát…
és én csak azt kívánom, hogy sose születtem volna meg!!! bocsánat. kicsit összekapom magamat.
és hogy
:(
2010 június 19. | Szerző: Georgia
tök szar ez a remegés. meg ez a gyomorgörcs. és folyamatosan szorítom az állkapcsomat. tegnap rám jött a bőgés megint. jaj! mi lesz így belőlem!? zzzzzzzzzz…
+1
2010 június 12. | Szerző: Georgia
jó fáradt vagyok, agyilag semmi. fizikailag nulla. kéne egy hét szünet. olyan hűvös szobában alvós. persze közben napi két szex legalább:D hiába, igények azok aztán vannak…
tegnap miután végeztem az isiben, hullaként hazajöttem, és aludni akartam az esti melóig. de nem ment. kutyka folyamatosan macerált. hol egy fél pár zokkert dugott az arcomba, hol valami melltartót, aztán jöttek a bugyik. a legvégén egy darab papucs. ott elfutott a méreg.
aztán már nem láttam értelmét visszafeküdni. felhívtam stellát, jót beszélgetünk. rákészültem az estére. ittam kávét, hogy bírjam. és bírtam. 9 körül kezdtem, és reggel 6ig nyomtam. akkora hajtás volt, azt hittem már néha összeesek, annyira fájtak a lábaim.
dizsi volt, nagyon jó buli! a hátsó udvaron főztünk, ott lehetett ingyé’ enni. aztán elöl meg pénzé’ inni:D
de!
egyszer csak (havonta kétszer van ilyen) beszólt valaki a pult másik oldaláról. én meg nem hagytam. aztán szó-szót követett és addig fajultak a dolgok, amíg a portás fiúk védelembe kellett, hogy vegyenek. hát nem volt egy felemelő érzés azon gondolkodni, melyik pillanatban kapom a pofont… de velem egyik köcsög sem beszélhet így, nekem egyik kis buzi se csapkodja a pultot, és ha kér, akkor kérjen bazmeg és ne utasítson! a buzigyerek! aztán én ezt nehezen tolerálom… meg amúgy is kissé zaklatottabb vagyok. aztán lett ebből nagy balhé. mentőt kellett hívni a kisköcsögnek, mert szétverték a fejét, mert belekötött a portásokba. kamikaze akció.
ahogyan feküdt a földön, annyit azért mondtam neki: helo! gyere be bazmeg, vár a 10 kisfröccsöd, kizsgyerek!
aztán még kicsit átnéztem szerencsétlen hujét, láttam nagyobb baja nincsen így ráhagytam az őt ápoló srácokra. ma vitte haza a kórházból az anyjaapja.
jaj nagyon barmok az emberek, ha piásak!
azért pest megér egy estet…
2010 június 8. | Szerző: Georgia
…és most úgy vagyok, hogy fogalmam sincsen… néhány nap alatt ledobtam néhány kilót. néhány nap alatt, alig néhányszor ettem, néhány órát aludtam csak. a tegnap reggelt negyed xanax-szal kezdtem, mert már elviselhetetlen volt az érzés. aztán ma gondoltam egyet, és megpróbáltam magamra rángatni a 25-ös nadrágomat. az ő kedvenc nadrágját… és benne vagyok. nagyon benne… tegnap mértem a súlyomat: 49 kilósan élek. a gyomrom annyira fájt, majdnem ríttam.
elmentem pestre szombaton este. eljött értem egy igazi fekete autóval. még az üvegek is feketék benne. igazi gengszter autó. pedig ő nem az… dehogynem! 😀
szóval ledumáltuk, hogy jön. és én menni akartam. annyira bosszúvágyból, amennyire csak dühös voltam. öltöztem, készültem. izgultam. aztán megérkezett értem K. és én elmentem vele pestre. végigbeszélgettük az utat, nosztalgiáztunk. néha hozzáért a kezemhez, de olyan nem jó érzés volt, vagy nem is tudom… ösztönösen elhúztam mindig. nem a megszokott érintés. aztán elmentünk hozzá, letusoltunk. átöltöztem, valami kaját előszedett a hűtőből. anyukája készített pudingot, meg valami hideg gyümileves volt. picikét ettem csak, de elég is volt.
jó kis lakása van… pihentünk egy negyed órát, ő meg csak mondta a magáét. ment az a tipikus bugyiban matatós szövege. akartam, nagyon én az a revansot!!! áááá! felejtős.
elmentünk az egyik lányért, aki nagyon messze lakott attól a helytől ahova házibuliba mentünk. ott voltak már sokan. K. volt a legnagyobb arc közöttük. poénos, értelmes, nagyon jól néz ki… sajnos túl jól! táncoltunk, hujélkedtünk, ittunk. K. is ivott, és kezdtem aggódni, hogyan érek én majd haza… mert reggel dolgoznom kellett menni. aztán ahogyan kezdett hajnalban oszladozni a tömeg, fáradtunk is, meg már a hangulat is elült és kezdtek előkeveredni a vízipipák, arra gondoltam, hogy talán ideje lenne menni. mondtam, hogy lassan indulhatnánk, erre K. bevitt az egyik szobába, hogy pihenjünk egyet. lefeküdtünk, ő hozzám bújt, belelehelt a nyakamba. aztán meglepődött, hogy elutasítom. csak mondta, hogy ne féljek, nem akar bántani. és akkor éreztem, hogy nekem még mindig nem jött el az idő arra, hogy mással szexeljek, mást pusziljak, mást érintsek meg. én nem tudok csak biológiából lefeküdni valakivel. nem megy. és még bosszúból sem megy. pedig istenemre, a szándék megvolt…
a rohadékról…
2010 június 5. | Szerző: Georgia
hívjuk csak így: rohadék
volt ez a szerda. már azt hittem, van valami kislány, aki nem elég… még belefért volna a képbe, hogy amiatt hiányzom.. amiatt vannak rossz pillanatai…
durr…
egy majdnem 14 éves gyereket nevelő anya… akit lánykoromból -látásból-ismerek. azt tudom róla, hogy bitang nagy cafka volt mindig. a fél városnak megvolt, persze a másik fele nő. és ezzel a ribivel van együtt. és azt hazudta, hogy március óta. pedig sokkal előbb kezdődött. és ami a legszebb: az egyik legjobb barátjának a nagynénje! -és tegnap még hazahozott, szájon csókolt…
elképzelte, hogy majd kijár hozzám, mert ez eldugott hely és itt majd nem lesz feltűnő? mit akart???? egy nagyot dugni…
felhívtam, megálltam bőgés nélkül. olyan idegbeteg voltam, hogy azt hiszem minden kontrollomat elveszítve válogatott mocskokat szórtam rá! ez a geciláda! jól megy a parasztnak! két nőt húz egyszerre!
most azon aggódok, hogy ami viszket, az mitől van… mit szedtem össze ettől a ribanctól… a kurva picsába!!!!!
ez volt szami! :(:(:(:(:(:(:(:(:(:(
hadd fröcsögjön bazmeg!
2010 június 5. | Szerző: Georgia
mocsok, szemét tróger, nyomorult görény, rohadék állat! egy igazi faparaszt! egy ócsak kis szarházi! egy idióta meggondolatlan hujegyerek! egy fasszopó geci! hogy rohadj meg, te kibaszottt kretén!
5 nap
2010 június 3. | Szerző: Georgia
azzal kezdődött, hogy szombaton
hajnalban jött egy üzi: mit csinálok.. ha nem a konyhában hagyom a
telefonomat, még fel is ébredek rá. és akkor válaszolok. és akkor nem
úgy alakul az estém, ahogyan aztán. délután már nagyon bénának éreztem
magamat, és olyan megérzés- szerűen kezdtem félni valamitől. csak
remegtem, és nem nagyon voltam képben. n. hívott, hogy megköszöntene,
menjek át este a kocsmába. ott meg azt mondta, hogy kérjek tőle valamit,
amit lehet is teljesíteni, és megkapom ajándékul pluszban. azt kértem,
hogy sétáljunk a városban. nem túl gyakran jutok be esténként.
folyamatosan dolgozom. a két szabadnapomból az egyiket biztosan nem
töltöm otthon, mert valaki helyett be kell mennem dolgozni. este
sétálgatva n.val, éppen benne tartva a lelket, hogy a 3 gyerekével most
hogyan lesz ezután… elmentünk d.ablaka alatt-nosztalgiából, meg
azért, hogy picit ott lehessek- a házból kiszűrődő hangok alapján
valahol lejárt a micro… aztán felgyúlt a fény d.nél a konyhában. és
azt gondoltam, hogy az anyukája nem ment el otthonról. mert d. pesten
van… rájöttem, hogy d. már hajnalban hazaért. az én balfaszságom, hogy
így természetesen írtam d.nek rögtön, hogy lejárt a micro, és gondoltam
ebből majd sejti, hogy valahol ott vagyok. átmentünk a túloldalra és
valami nagy gebaszt éreztem, mert már annyira remegtem, hogy szinte a
lábaimat nem tudtam egymás után pakolni. n. azt kérdezgette, hogy mi
történik velem, és én nem tudtam megmondani. aztán a másik pillanatban
megláttam d.t. egy kislány kezét fogva sétált a másik oldalon… és
belenézett a képembe. és nézett még sokáig. és azt láttam, hogy a
telefonját megigazította a zsebében, és megint engem néz… mennek.
földbe gyökerezett a lábam. moccanni nem tudtam, és azt hittem,
elsüllyedek a betonban. és iszonyúan éreztem magamat. n. megfogott, hogy
megrázzon, de csak néztem, ahogyan d. les bele a képembe. aztán
hátrafordult, és még onnan is csak nézett, másodpercekig. rohadék egy
érzés volt. ideges voltam, sírni nem tudtam, csak ordítani de azt már
csak jóval később, ahol már nem voltak emberek. n.próbálta óvni a
lelkemet, és mondta, mekkora ász vagyok, hogy az ilyet megérzem. és ez
így van. ez lehetne áldás is, de most átkoztam magamat, amiért ott
voltam, és látnom kellett. az én d.m másnak a kezét fogta meg!
belehaltam. nem kicsit! aztán vettem egy cigit magamnak, hazamentünk,
ittam 2 feles pálinkát, tomboltam egy kicsit a metallicara, aztán
mindenre, ami szólt a zenegépből. hátul szívtak a fiúk. bementem,
beszálltam a körbe. nem sokat hagytak, 4en voltunk 1 cigire. hazamentem,
otthon megittam minden létező piát: ujjnyi pálinkát, fél deci viszkit,
maradék gint. és elszívtam egy fél doboz cigit. stellát hívtam. hajnal
volt már. aludt.
folyton az katakolt az agyamban, hogy
d.és a csaj most elmentek szexelni. agyrém!!!! és jöttek elő a régi
képek. betettem egy kispált, full hangerőre. tomboltam, őrjöngtem.
annyira kikészültem, hogy végre, leroskadva a földre zokogtam, és vagy
20 percig tartott vagy nemtom meddig, de amire kiordítottam magamból,
már azt láttam, hogy kel a nap. stella hívott, fél 7 után. csak bőgtem,
csak vonyítottam neki. csak mondtam, hogy nem hiszem el, és segítsen
rajtam. akkor eljött hozzám, becsomagolt, lefektetett. megpuszilt, és
amikor elaludtam elment. 9 kor már ébren voltam. mentem kocsma, vettem
cigi. elhoztam egy üveg sört. azután nem nagyon emlékszem. írtam d.nek
egy smst, persze nem válaszolt. stella hívott, hogy vagyok. készen, mint
a matek lecke, mondtam. megbeszéltük az egészet, átbeszélgettük a
napot. 6ra mentem dolgozni. berúgtam. hétfőn reggel azt sem tudtam,
hogyan éltem túl a hétvégét. most is fáj, kibaszottul szar érzés.
aztán hétfőn kora délután a
legváratlanabb pillanatban kapok egy sms-t. milyen micro járt le?és mit
csinálok szerdán napközben. percekig nem jutottam levegőhöz, a szívem a
torkomban, a gyomrom egy gombóc nagyságúra ugrott össze. nem is akartam
rá válaszolni. aztán mégis. az első kettőt, amit írtam, dühömben írtam.
ocsmányul fogalmazva, elküldtem őt a picsába. aztán persze ezeket nem
küldtem el. csak egy snassz, semmi választ írtam, biztos ami biztos-
mégsem omolhatok össze megint, ha félre értem. és kiakadtam, hogy arra
kért, hogy töltsem vele a szerdát…
és én nem tudtam, hogy mit tegyek.
vágyom rá. az érintésére, a szavaira, az illatára, a szájára. arra,
ahogyan megfog, arra, ahogyan belenéz a szemembe. mindennél jobban
szerettem volna vele találkozni, de nem akartam megalázni magamat azzal,
hogy megyek.
stellával értékeltük ki a helyzetet. azt
hittem, én ismerem d.t arra gondoltam, ez a kapcsolat valamikor most
kezdődhetett. vagy már sokkal régebben. ahogyan fogták egymás kezét
olyanok voltak, mint akinek vagy nagyon idegen még vagy már nagyon
megszokott ez a helyzet. persze az agyam ráállított arra, hogy a kevésbé
rosszat gondoljam tovább- így maradtam a “most alakul” verziónál.
aztán átgondoltam: beszélnem kell vele.
meg kell tudnom, hogy most ezt hogyan képzeli tovább, mit mond, ha
megkérdezem..
mentem szerdán. remegtem. már sokadik
napja nem kajáltam szinte semmit, csak szívtam a cigiket, és csak
piáltam. jó szar állapotban voltam, de a reggeli készülődés lendített
kicsit rajtam.
aztán öltöztem- bugyi melltartó…
ááááááááááá! én így nem megyek. ha már egyszer felmegyek, nyilvánvalóan
nem csak beszélgetni akar velem. én meg nem fogok tudni ellent mondani.
és azt hiszem, nem is akarok neki. előszedtem a fehér fűzőmet, a fehér
csipketangámat, a fehér necc combfixemet. meglepett, hogy jól áll.
vékony vagyok. talán lehetek vagy 48-49 kiló… aztán farmer, fehér ing,
kabát. és mentem…
amíg oda nem értem, kattogott az agyam.
hogyan hozam elő, mit szabad, mit nem…
bementem, csak mászkáltam zavaromban. a
hangján éreztem, hogy ő is kicsit zavart.
annyit kérdezett, hogy miért vagyok “néger” -szoli
és valahogyan sejteni kezdtem, hogy ő engem akkor szombaton este fel sem
ismert. Á! ez hujeség!!!! hát nézett bele a képembe, hát folyamatosan
engem nézett!!!!
mindegy. szoba… ágy… ő éjszakás
volt, aludnia kellett volna. nem mondom, nagyon jól bírta!
szerintem is nagyon jót szexeltünk. már megérte odamennem…
aztán nem hagyott a dolog nyugodni.
kihasználva a csendes pihenőt, rákérdeztem… de nagyon féltem.
kibaszott szar érzés várni a lefejezést!
ott feküdtünk, és kértem, hogy
beszéljen. én nem is tudom, hogy már mit mondtam, csak jöttek a szavak,
csak mondtam, hogyan érzek. mit gondolok. magamat nagyon féltettem.
féltem, hogy nem tudom végigcsinálni, nem tudok majd mit mondani egy idő
után, és féltem, hogy összeomlok.
aztán felemeltem a fejemet, amikor az
arcához ért. a könnyeit törölgette.
és akkor én is elkezdtem sírni.
faggattam, hogy mi ez az egész. hogyan
vagyunk érzelmileg… egyben biztos vagyok: nem tudja, hogy hányadán
áll velem. nem ismeri be magának, hogy szeret. mert nem tudja, hogy az
érzés, ami a szerelem után jön, és elmélyít egy kapcsolatot, az ez. az
igenis szeretet. és nem akármilyen. nem a huje nyáfincás ugrálós, nem a
dilis rózsaszín. ez a legmélyebb. innen nehezen szabadulsz.
csak erőltettem, hogy beszéljen. alig
tudott. azt mondta, hogy hiányzom neki. nem a huje szex hiányzik, hanem
én. minden, ami jó velem. a viccek, a nevetések. én hiányzom… nem
tudja kipattintani az együtt töltött éveket csak úgy. ..
meséltem neki, mennyire rossz érzés, szívfacsaró érzés járni
veszprémben, ahol megint csak minden rá emlékeztet. milyen átkozott
pesten sétálni, mert nekem pest is ő. . .
nem tudok nem őszintén beszélni vele.
elmondtam, hogy picivel többet szeretnék kapni belőle. nem annyit, amit
ad. megértettem, hogy mit érezhetett ebben a három évben. hányszor marta
őt a bánat, amikor nem menetem, amikor azt hitte, átverem. hányszor ült
otthon és agyalt, hogy miért nem vele vagyok. hány rossz éjszakája
lehetett miattam. csak bocsánatot tudok kérni ezekért. nagyon sajnálom!
nagyon szeretem, nagyon bánom, hogy akaratom ellenére így kínoztam
éveken keresztül.
+1
2010 május 31. | Szerző: Georgia
rengeteg dolgot kellene leírnom, de egyelőre nem tudok beszélni róluk.
könnyed dolgokról is nehezen megy de azért azt megpróbálom.
van ez a FB. ahol ugye az ember jelen van. ottan találkoztam újra tizenévek után néhányukkal, az ezt megelőző életemből. a boldog életemből. és amikor megnézem a fotóikat, vagy írunk egymásnak- valahogy azt érzem, kicsit boldogabb vagyok, mint alapban. itt van vézsé. egy nyáron tartott. krétán találkoztunk, aztán itthon folytattuk. szép volt. és most nagyon cuki… érzem a vesztem. jó, mert messze van, jó mert nem akar velem élni, jó mert … mert tudom, hogy jó. nagyon hasonló érdeklődésűek vagyunk. azt a zenét hallgatja, amit én, azokkal a dolgokkal foglalkozik, amik nekem is fontosak. emlékszem, egy fényképezőgépről másfél órát beszélgettünk. jajaja, ezen mások röhögtek! 😀 5 éve majdnem összejöttünk újra, de aztán lefújtuk mégis. nem kellett akkor egyikünknek sem a bonyodalom. most meg mindegy.
a házasságom megvan. azt gondoltam, költözzön vissza, ne fizessen albit magának, ha minden második nap jön. felesleges. és nem zavar. mondtam neki, hogy talán elhamarkodott dolog volt ez a különköltözés. és anyagilag is megviseli. a kutyus meg nagyon odavan érte. sír, ahányszor elmegy. nagyon sír. megbeszéltük, hogy egyik este marad. játszanak. hát öröm volt őket nézni! nem vehetem el ezt egyiküktől sem. most készülök megmondani neki, hogy költözzön vissza. egy feltételem van: marad minden távolság közöttünk. nem akarok tőle semmit, és tudom, hogy ő sem tőlem. felesleges pénzkidobás. ha úgy döntünk, hogy van elég pénzünk arra és van kedvünk is hozzá- elválunk. de most egyelőre máson gondolkodunk. ő a karrierjében, én meg abban, hogyan élem túl a hétköznapokat.
a szombatba pölö majdnem belehaltam… nemtom, hogy miért nem!!! nem aludtam azóta, nem ettem, és rágyújtottam. egy nap alatt elszívtam egy teljes doboz cigit. 2,5 év után. és kávét is ittam. és -ugye nem nyomtok fel- füvet szívtam.
már megint nem vagyok jól.
ment…. jött!!!!
2010 július 29. | Szerző: Georgia
mindegyikről azt gondolom, hogy ez most mekkora durranás! és tényleg volt egy-két nagyon nagy! a legnagyobb d. ezt nem tagadhatom le, de nem is akarom. d-t nagyon nagyon nagyon! most is, de csalódtam benne, és ez betette a kaput. nagyon kész voltam miatta. eltartott fél évig. és elmúlt. most már nem fáj. nagyon nagy szeretettel gondolok rá, az összes gyönyörű emlékemet neki köszönhetem. sosem törlöm ki, sosem hagyom el a képeket, amiket őrzök.
zé.
zé szerelmes…és én is. hamar jött, hirtelen eszméltem fel, és benne voltam. benne vagyok. már akarom, már hiányzik. nem láttam lassan 48 órája. németországban van. vagyis már itthon! 😀 reggel hívott, amikor hazaért. úgy örültem, de úgy! aztán kaptam magamat, bementem a városba, ittam egy limonádét, vettem neki egy kafa illatot. már megajándékoztuk egymást néhány dologgal. olyan jó, hogy lehet neki venni inget, pólót, mert tetszik, amit veszek. kapott egy fasza kék-zöld kockás inget, meg két lacoste pólót. és imádom, hogy felveszi a rózsaszínt! egyenesen imádom a pasikon az ilyen kicsit lányos színeket. bár semmi feminin nincsen ebben a pasiban. hacsak az nem, hogy túlságosan is ad magára. de ezt is nagyon bírom. és mindig olyan ápolt! és ha iszik is alkoholt, az is viszki. még ez is… és ahogyan vezet! mondtam, ha a helyében lennék, biztosan tükörfóliát tetetnék a jobb/1 ajtóra… 😀 és cuki, ahogyan nevet. meg a hangja!!!! ilyet akarok a gps-embe… azt mondta, ha okos leszek, vezethetem az autóját. nagyon nagy vas… fekete ablakokkal. kurvajól vezet. MONDOM, HOGY MACHO!!!!!!!!!!!!!!! 😀 nagyon sportos, fekszik az ülésben, pedig nem sokkal magasabb nálam, na jó, azért nem hobbit… 😀
lassan hazaér. még néhány óra és randizunk. aztán, hogy még mennyit randizunk, azt nem tudom. megbeszéltük, hogy nem tervezünk előre… most kicsit sodródunk. vagyis azt hiszem, már nem. már irányítjuk… most szerelem van. hamar jött, hirtelen. és csak azt tudom gondolni, a legjobbkor!
tegnap este pityeregtem. először bőgtem azért, mert boldog vagyok.
köszönöm csajok, hogy velem voltatok a szarban! nagyon köszönöm!!!!!
Oldal ajánlása emailben
X