vallomás

2010 június 27. | Szerző: Georgia |

ha akarnám, elhallgatnám. ha nem akarnám, nem beszélnék róla. de hozzátartozik az igazsághoz, és ha az összes szart megosztottam már veletek, meg az összes jónak is részei voltatok, akkor ez így kerek. és így az őszinte. hogy lássátok, ha akarjátok…

szóval miután elküldtem d.-t a picsába, tényleg lezártam magamban. és szidtam, és gyűlöltem. hogy ezt tette velem. mert ha azt is beleszámítom, hogy 3 évig ő így volt mellettem, én akkor is fair voltam vele. nem csaltam meg, nem pasiztam, nem hajoltam el sosem. én rá vártam.

aztán kiborulásom második napján reggel -ahogy hazaértem pestről, mentem dolgozni…-jött egy sms az egyik telefonomra. láttam, hogy d.írt, el sem olvastam, csak simán töröltem. aztán rágyújtottam, mert olyan pipa lettem. egy per múlva jött a másik telefonomra is sms. hát azon pechemre rögtön látom a szöveget is. olvasom, és -most ilyenekbe nem mennék bele, mert egy harmadik személyhez kötődik a dolog, talán nem is illene konkrétan beszélnem róla. annyit csak, hogy valaki nagyon rosszul volt, és neki kellett a segítség.

szóval mentem,segítettem. útközben d.nek elmagyaráztam, hogy ha nem ilyen esetről van szó, le sem reagálom. aztán indulataim átmentek szépen lassan sajnálatba. olyan mély érzések törtek bennem fel, hogy azt hittem, kiszakad a szívem. iszonyú volt ott lenni, uralkodni magadon, d.nek segíteni eközben, és tartani a harmadikban a lelket. aztán közben kiskapukat hagyni nyitva d.nek, hogy a szenvedésével kicsit egyedül maradhasson, hogy legalább annak a harmadiknak az ne fájjon még.

és közben úgy nem megbántani embereket, hogy tudod, le sem szarnak igazán, de most,amikor rád van szükségük, most kellesz. most csak te kellesz. miért… miért nem az a másik… egyszerűbb lett volna. nem kellett volna velem kezdeni az ördögi kört… d.t nagyon sajnáltam. rohadék érzés volt szenvedni látni. és skizofrén állapot volt neki segíteni. egyik kezem a torkát fojtogatta, a másik az arcát simogatta. egyik georgia késsel ment felé, a másik pedig puha öleléssel. aztán elmentünk boltba, hogy ezzel is segítsünk. már az gyanús volt, hogy d. nem akar fizetni, de nekem természetes volt, hogy majd én. hiszen az én 5letem volt. ennek ellenére meglepődtem, d.ilyet sosem csinált. rögtön vágtam, hogy nyista lóvé. és akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi újság van nálam… nézem, hát van valamennyim, de csak azért van nálam, mert be kellett volna fizetnem a párizsi utam első részletét a srácnak, aki du. jött volna érte. abban a pillanatban tudtam, hogy nem megyek párizsba. majd máskor.

hazaértünk, titokban tettem egy 10est a konyhába. aztán amikor elindultunk, hogy hazahoz, elmondtam neki, hogy ott találja. előtte beszélgettem azzal a harmadikkal, aki azt is mondta többek között, hogy alig tudnak megélni, ezért is van ennyire szarul. lelkiismeret furdalása van, hogy más terhére él… tudom, ha d.nek van pénze, jobban van. ha arra az emberre költi, aki többek között ilyenek miatt is belebetegszik az életbe, hát adja neki, de legalábbis mutassa meg, hogy róla nem kell gondoskodni. aztán ahogy ránéztem a benzinmutatóra, látom, hogy fekszik… ej, még ez is! és akkor adtam még pénzt. d.már sírt. pedig akkor már mindegy volt, és nem számított, nekem mennyi marad. és ha nincsen a tankban, akkor azért nincsen, mert a számlán sincsen… és akkor még utaltam, ahogy hazaértem. és nem maradt egy vasam sem, de tuti jó érzés volt. és én, ezért az anyagi segítségért esküszöm, semmit nem vártam. még csak azt sem, hogy azt mondja, köszi. mert van úgy, hogy a dühöd, a haragod egy másodperc alatt elillan, amikor azt látod, hogy bajban van,hogy segítségre szorul a te mindened.

aztán ezzel elkezdődött valami. kicsi valami… d. egyszerre cuki lett. minden pillanatban örültem, hogy élek. hogy így élek. és azt akartam, hogy ez így maradjon. és maradt is. és nagyon jó volt, hogy legalább tudom, jól van… és érzem, hogy fontos vagyok. és hogy nem a semmibe tápláltam az energiámat. és hogy nem ismertem félre. és legalább így elmondott dolgokat, amiket addig sosem. és úgy ölelt, és úgy nézett és úgy becézett… és úgy szeretett, és kézen fogva sétáltunk grazban… és naponta váltottunk egy-két smst. és éreztem, hogy újra én vagyok! és boldogan haltam volna meg, hogy így értem véget! hogy nem csalódtam. és elfogadtam, hogy van valaki más is rajtam kívül. de amíg ezt nekem nem kell éreznem, addig az agyamban félre tudom tenni. és minden tökéletesen működött hetekig. és most lassan 72 órája nem írt egyetlen smst sem. na, most egyet… kiesik a szívem… pill.

szóval írt a közösbe. hogy milyen szar volt neki eddig. és hogy hogyan érzi magát…

és én csak azt kívánom, hogy sose születtem volna meg!!! bocsánat. kicsit összekapom magamat.

és hogy