ej bazmeg, de kibaszottul idióta faszság ez!
2010 január 15. | Szerző: Georgia
olyan sok dologra lennék kíváncsi! annyi mindenről beszélgetnék vele! nem tudok elszakadni. valaki, aki 3 éven keresztül az életem, a mindenem, az most hogyan várhatja el tőlem, hogy semminek tekintsem? hogyan kell ezt a helyzetet kezelni? olyan béna vagyok! hogyan lehetne nem érdeklődve lesni minden mozdulatát, hogyan lehet nem gondolni rá? csakis rá. hogyan lehet úgy, hogy ne folyamatosan az emlékek jussanak eszembe? azok a mozik, ahol nem a film volt a lényeg… az az utazás, ahol bebuktunk a kaller előtt… annyi hujeséget megcsináltunk! szexeltünk mi utcán, vonaton, moziban, strandon tömegben, útközben, erdőben…
csókolóztunk éjjel-nappal, lógtunk egymás nyakában, szerettük egymást folyamatosan. ezermilliárd sms-t írtunk naponta, szerelmet vallottunk az éjszaka közepén… egy időben ébredtünk fel pedig 200 km volt közöttünk. a gondolataink is ugyanazok voltak. szerette ahogyan nevetek, ahogyan nézek, ahogyan beszélek. szerette, ahogyan gondoskodom róla. hallgatot rám, elfogadta a véleményemet. mindent megtett értem. mindent!!!! csak mondtam volna el neki, hogy már nincsen sok vissza! csak ne hagytam volna így!
ha nem hozom a kiskutyámat, talán még mindig együtt vagyunk. tudtam, hogy nehezebb lesz, de azt hittem, hamar elmegy ez az idő, amíg a kutyus kicsike… éjszakánként 3szor keltem fel hozzá. nélkülem egy percet nem maradt el. nem tudtam egyedül hagyni. most, hogy már nagyobb és jön a tavasz is, már könnyebb vele. annyira sajnálom, hogy nem bírt még egy kicsit várni! annyira sajnálom, hogy nem előbb mondtam el neki, hogy legalizálódik a kapcsolatunk! annyira sajnálom, hogy nincs velem! megszakad a szívem értünk… 🙁
az utolsó alkalom, hogy láttam szerdán volt. hihetetlen, de olyan távolinak tűnik, mintha egy hónapja lett volna. kértem, hogy legyen őszinte az a néhány óra, amit együtt töltünk. és fáj! fáj, ha tényleg őszinte volt. alig engedte, hogy mellébújjak. alig engedett a közelébe. a dolgok kavarogtak bennem, közben stella írt, ha nem bírom tovább, menjek át akár az éjszaka közepén is. próbáltam nem sírni, nem kimutatni, hogy mennyire kegyetlen érzés. ő pedig nem szólt szinte, csak annyit, hogy kommentáljon egy filmet egy mondattal.
egész éjjel abba az egy mondatba kapaszkodtam, amit még az úton mondott: te nem szereted egyiket sem. -én balfasz! annak örülök, hogy 3év alatt kiderítette, milyen vacsorához nem lenne biztosan kedvem. de ez akkor olyan erőt adott, hogy nem futottam át menedéket kérni a barátnőmhöz.
az volt az érzésem, hogy ha ölelne és szorítana, és engedné azokat a puszikat, amiket neki vittem, vagy ő is megpuszilna- talán nem lenne elég ereje, hogy végigcsinálja. nem tudom, igaz-e. csak remélem, hogy hiányzom neki. remélem, hogy nem múlik el belőle ez a három év. várok arra a csodára, ami őt valahogyan visszahozza. bármit kérne, habozás nélkül megtenném. csak a kutyámat ne bántsa! 🙁
mielőtt eljöttem, lefényképeztem a szobáját, azt nézegetem naphosszat. elrendeztem az ágyát, a tőle kapott egérke átöleli a tőlem kapott majmit. így szundiznak. ahogyan mi szoktunk. ahogyan mi már soha többet nem fogunk!
nem ír többet smst, hogy szeretlek baaaab! vagy hogy hiányzol baaaab! és én nem írhatok neki, hogy megzavarodok a hiányától!
ej bazmeg, de kibaszottul idióta faszság ez!
2010… jó év kezdődik megint…
2010 január 15. | Szerző: Georgia
a kolléganőm, akinél lakberendeztem a nyáron, egyre rosszabbul van. már nem tud felkelni, fáj minden mozdulat, amit meg tud tenni. sikítozik a fájdalomtól. szörnyű még a hír is 🙁 autoimmun betegség.
hidegrázás
2010 január 14. | Szerző: Georgia
az a hidegrázás, ami olyankor jön, amikor kész vagy. kialvatlan, fáradt, de leginkább depressziós, bánatos. félek, hogyan leszek túl ezen az egészen. mert egyelőre semmilyen kiutat nem látok. bár halni nem készülök, viszont egész nap bőgök. iszonyatosan kegyetlen érzés!-ráadásul még huje is vagyok, mert feljöttem úgy blogolni, hogy nem hoztam magammal zsebkendőt. így írni valamiről, ami fáj…
minden taknyos lesz, amire végzek.
egy szakításban vannak rossz dolgok, vannak jók is. jó, ha megszabadulsz attól, aki a terhedre van. jó, ha egy új képet festhet eléd a jövődről, ami sokkal szebb a jelennél. és jó a szakítás akkor is, ha megbetegít a kapcsolat. az összes más esetben rosszul vagy ilyenkor. én vagyok az összes más eset oldalán, d. pedig azon, ahonnan jó előre nézni.
sosem hittem volna, hogy megtörténik, de nem tehetek ellene semmit. nem szeret, boldogtalan, kiábrándult. fél, hogy elmegy mellette az élet, mert egy ilyen kapcsolatba ágyazta magát. igaza van. későn kaptam észbe. későn mondtam el neki, hogy mi is a helyzet, későn fogtam fel, hogy tényleg elveszíthetem. megtörtént. rohadt egy érzés erről a helyről. a másikról, ahonnan ő nézi felszabadító. szerettél már annyira férfit, hogy elengeded? nem akarom bántani. őt nem tudnám.
elengedem, hogy máshol boldog legyen.
van egy közös blogunk. nem fogja tudni, de majd oda írok neki néha. írok, hogy ne érezzem a hiányát. írok, hogy könnyebb legyen . aztán majd amikor már nem látom szükségét, én is kiszállok.
jaj de kibaszottul nehéz!!!
szeretem…
2010 január 13. | Szerző: Georgia
…az összes emlékeimet. mindet a fájókat is, nem szabadulnék egytől sem. így lettem az, “aki”. bár gyakran nem vagyok büszke “akire”. kicsit zenélgettem, ráérek. megtaláltam az összes olyat, amihez emlékek köthetők. sírtam. valami múlik. vagy valami előjön. vagy valami csak kicsit lett eltemetve, és elég egy dallam… szabi jutott eszembe. hogyan volt, mi volt, hogyan lett vége. ti el tudjátok képzelni azt, hogy valakit annyira szerettek, hogy inkább magatokból hujét csináltok, idiótát, csakhogy amikor elhagy-mert tudod, hogy meg kell tennetek- inkább mondja majd azt rólad, hogy egy huje hisztis idióta picsa vagy- de ne sajnálja a befejezést, mert abba te halnál bele. óóó… ez így ennyi év után kicsit már semleges érzéseket vált ki belőlem, ám most tudok csak róla beszélni .
hogy muszáj-e beszélnem róla: igen!
lezártam, de nem adtam kimagamból. talán éppen ebben az órában jött el az ideje, hogy megtegyem. többé ne fájjon, ne zavarjon. hallgattam A DALT. quimby- most múlik pontosan
szóval az eleje mindegy is, mert olyan volt, mint mindannyiunk nagy szerelme, persze a legnagyobb, amit egy szerelem csak adhat, meg csupa ilyen közhely. persze, az a legnagyobb mindig, amit elveszíteni készülsz. vagy nem is tudom, de ha múlik, ha menne az biztosan felfokozza ezeket az érzéseket. szóval éppen olyan szerelem volt, mint bárkié. egy kis hibával ez is meg volt áldva: rosszkor jött. későn. de ha már ott van, hát hogyan maradjon állva az ember lánya? 🙂
aztán ahogyan múlt… -mert nem múlt el gyorsan, nem múlt egyszerűen, nem csak úgy “múlt”, hanem szakadt ki az emberből, amilyen borzalmasan fájhat valami, annyira! meg akartam halni. ő erről nem tud, nem is tudja meg soha. inkább én is arról beszélek csak, mit megtettem. nem vagyok sem mártír, de huje sem, bár ezt mondhatjátok a végén. vállalom.
ahogy éreztem, hogy zavar van, rögtön rákérdeztem. persze nem szólt, csak egy zenével üzent. ezzel a számmal amit idelökök
hát innentől nem volt kérdés.
aztán leült velem szemben egyik nap, és zokogni kezdett. ijesztően sírt. elmondta- vagy azt mondta-, hogy soha életében nem szeretett ennyire még, nem akarja, de meg kell tennie. ölelt, szorított és talán ez volt a legrosszabb az egészben. olyan halottsíratót csinált a szakításunkból, hogy egy roma család megirigyelhette volna. sajnáltam. nagyon sajnáltam. a szívem azt hittem, megszakad.
nem szakadt meg.
aztán megbeszéltük, nem keresem többet. ő sem fog. nem telt el 24 óra, jöttek az sms-ek, a telefonok. nem vettem fel, de olvasni kénytelen voltam. látni akart, találkozni. engedtem a kísértésnek persze, én is látni akartam.
jött, szeretett, nagyon szeretett… és akkor eldöntöttem: majd én teszek róla, hogy ne haljunk ebbe bele…
elkezdtem egy színjátékot: én lettem a hujepicsa, az idióta szőke. én mindent megtettem, amivel az idegeire mehettem! sikítoztam, -néha elnevettem magamat, olyankor méginkább beladtam a szerepbe magamat, nehogy rájöjjön, hogy ez csak kamu. felhívtam és nyávogtam. mint akinek elment az esze, olyanokat tettem.
zaklattam msn-en, de azért arra figyeltem, hogy nehogy annyira tönkrevágjam, hogy megver, ha meglát valahol- szerintem nem sok mentett meg tőle…
a városban voltam, amikor megláttam. észrevett. 1 perc múlva hívott, hogy merre vagyok. randiztunk. olyan jó volt, láttam a szemén a megnyugvást, hogy mégsem vagyok olyan batár állat, mint amilyennek gondolt. cselekednem kellett újfent.
felmentünk a lakására. szexeltünk egy nagyon meredeket, aztán tapintható volt, hogy nem múlt el még az érzelem. előkaptam a telefonomat és rendeltem egy pizzát. kifizettettem vele, de egy falatot nem ettem. nem hagytam őt sem enni. mondtam, vigyen haza- mire ő azt kérdezte, nem vagyok-e szomjas: olyan hisztit vágtam le, hogy hihetetlen! hogy mit képzel, el tudom dönteni, hogy mit akarok, nem vagyok szomjas, menjünk már haza… amint elhaladtunk egy benzinkút mellett, elkezdtem sikítozni, hogy álljon meg, mert szomjan halok… szerintem ott azt hitte, hogy egy elmebeteggel van dolga.
azt mondta menjek, vegyek magamnak inni.
hát naná, hogy majd ő megy be!!!
aztán hozott egy dobozos valamit, mire én egy korty után a kezébe nyomtam, hogy nemkérek! aztán elindultunk.
álljon meg, mert pisilnem kell.
megállt, kiszálltam és kapva az alkalmon, hogy meleg van és sok a szúnyog, bezártam az autóba. amikor visszamentem, már szegény alig élt. szorított a mellkasa, nem kapott levegőt. aztán még egy darabig így voltunk. megpusziltam, nehogy azt higgye, meg akarom ölni… pedig lehet, hogy majdnem sikerült…
sok mindent elkövettem, hogy megutáljon, meneküljön tőlem. meglett az eredmény: lelépett, azóta sem láttam…
most kicsit mosolyogva emlékszem ezekre vissza, közben nehéz is a szívem. ha nem így reagálok, nem hozom ezt az idióta baromállat nő-szerepet, hát talán sosem nősül meg és most nem várnak gyereket. de így van. szerintem ez olyan, mint amikor egy nő igazán szeret…
deeee persze lehet másképp is!:)
nem a méret a lényeg…
2010 január 7. | Szerző: Georgia
jaj, nagyon szar! próbálok minden nap úgy tenni, mintha nem lenne baj. próbálok úgy viselkedni, gondolkodni, mintha menne minden a maga vonalán, ahogyan eddig is.
fájok, szarul vagyok, depi vagyok. utálok mindent, óránként sírom el magamat. látod, nem a méret a lényeg: mindegy, hogy nagy vagy-e vagy kicsike… én olyan nagy is tudnék lenni! de igazából olyan pöttöm, mint egy kiradírozott pont.
fufufufuuuu…
2009 december 27. | Szerző: Georgia
több, mint két hónapja nem írtam és most is rövid leszek, hiszen az ebem itt nyíg a lábamnál, hogy anya gyereeee! huu ne tudjátok meg, olyan, mint egy kiskrapek, aki éppen elindult és már mindenhova felmászik és mindent elér. most éppen a tervrajzokon és építészetes doksikon feküsz. na, amíg nem eszi meg őket, addig írok.
szóval nem történt egyéb, eltelt a karácsony. jó volt. mondjuk egészen addig kari van, amíg áll a nappaliban a karifa, nem? én így érzem. lassan számvetés következik, ennek az évnek a lezárásaként. milyen volt? mint a többi, éppen olyan. az sem változott, ami változhatott volna. d. megvan, jól van, egyetlen bajom vele, hogy túl sokat és túl nyíltan flörtölget csajokkal. hiába viccből és ezt állítólag a másik fél is viccesnek találja, nekem szarul esik. ezért még lesz balhénk, tudom.
anyuapu jól vannak, kiskutya tökjól van. tesómék is megvannak, tehát mondom, semmi nem változik, hálistennek.
és még az sem változik, hogy unatkozó kismamák otthon pletykálnak… rólam, anyámról!!! -anyu 60 éves. na, de ne is menjünk bele. és pletykál és velem foglalkozik a volt pasim felesége is, aki szintén kismama. szerintetek a kismamák ennyire idióták? ez hormonális? persze, ha figyelembe vesszük, hogy féltékenységből, emberi butaságból indulnak a pletykák, akkor azt is hihetném, hogy minden kismama átmegy primitív egysejtűvé. hát nem is szülök!
így utólag is boldog karit, remélem megvolt mindenkinek. boldog új évet, de azt is mondhatnám- szebb jövőt! -ha nem jönnék, ne feledjétek, tavasszal választások lesznek, mindenki menjen és szavazzon egy magyarok lakta, magyarbarát magyarországra!
hát kissé szélsőséges vagyok, mitagadás! ettől még jó ember maradok, megígérem nektek! puszilok minden niket, saxa-t, szamit, nyuszit… meg a többieket, ha jönnétek!
mamma mia!
2009 október 17. | Szerző: Georgia
késésem legfőbb oka, hogy elfoglalat vagyok. elfoglaltságomat pedig egy gyönyörű 9 hetes beagle kölyök okozza. nagyon szép, elhihetitek! most már rossz is! egy hete élünk együtt, még kicsit szoknom kell, szerintem ő rugalmasabban állt a témához. fura, hogy semmire nem jut időm, most is csak azért, mert alszik. olyan mint egy kisbaba. folyamatosan a nyomomban van, játszani kell vele, kivinni, mert percenként kikéretőzik. néha még becsurizgat ide-oda, de hát nem úgy működnek még a szervei, ahogyan majd nagy kutyaként. még a veséje, a hólyagja is gyengus, még nehezen tartja vissza. de talán nem is akarja, hiszen nem kap ki érte. hihetetlen türelmem van hozzá, nem hiába jó edzőtábor nekem az iskola.
ez a kölyök, folyamatosan rág. de mindent. főleg a kezemet, fülemet. én meg ha nem fáj annyira, hagyom is neki. ugrál az ágyon, néha annyira belefeledkezik a játékba, hogy azt sem tudja, hol van. alvás közben szopik 🙂 kint van a nyelve hegye, és cuppog. olyan megható, általában elsírom magamat. ha szeretne elaludni, belemászik az ölembe, felnyújtózik a vállamig és a fejecskéjét belefúrja a nyakamba. ilyenkor megsimogatom, amit naaagy, mély “brummogással” megköszön, és már alszik is. nehéz elmesélni, szavakkal kifejezni, milyen érzés ez. milyen érzés, egy kölyök kutya ragaszkodása. feltétel nélküli szeretete. olyan illata van, hogy alig lehet vele betelni! puszilgatom egész nap! kiírattam magamat erre a hétre, hogy vele maradhassak.
nagyon vártam már rá, nagyon akartam már egy olyan semmihez nem fogható érzést, amit akkor tör elő, ha megérkezésemkor körbenyalogat, játék közben jólesően nyöszörög, elalvás előtt a nyakamba vackol.
miért pont ő?
amikor 6 hetesen elhozták ismerkedni, egy másik kölyökkel együtt, ő volt az, aki el nem hagyott. aztán amikor legközelebb találkoztunk, ő volt az egyetlen, aki elémjött. üdvözölt, szimatolt, felnyújtózott a lábamra. szerelem első látásra.
jó reggelt…
2010 január 16. | Szerző: Georgia
de szar volt felébredni! olyan gyönyörűséges álmom volt! 🙁
az jutott eszembe, hátha ezt olvassa. bár olyan régen írtam ezt megelőzően, hogy szerintem leszokott erről. sőt! meg nem is érdeklem. ha érdekelném, olvasna. mindegy. nem lehet tényleg mindenen agyalnom. már így is reggeli gyógyszerek, esti gyógyszerek. reggel jóllakom a 3 nagydarabbal, este megeszem a 3 másikat. közben a kutyám hozza a labdáját- elmondtam neki is, hogy mi a helyzet. szerintem megértette. megért mindent, de ha nem akarja, az istennek sem csinálja. pl. megérti, hogy tedd le azt a zoknit, és gyere, adok enni. ilyenkor leül, leteszi a zokkert, és figyel. aztán mondom, hogy gyere, anya ad!- és jön, és ül. mert csak úgy kap enni, ha már nem eszetlenkedik. tegnap volt 5 hónapos.
este átmentem a kocsmába. -hát, eztán oda is járok majd. ott fogok dolgozni 1-jétől. hárman leszünk. egy 20 éves fiú, aki eddig is ott volt. ő van majd péntek szombaton. én leszek hétfőtől csütörtökig fél hattól 9-10-ig. meg vasárnap délután. aztán amikor bulizunk majd, jön mindenki. a srác pécsre jár, egyetemista. biztos lesz majd olyan is, hogy mennem kell helyette. nem baj. elkezdjük átalakítani a belsejét, mert ilyen csúnyában nem akarunk dolgozni. megbeszéltük az anyagiakat is, talán lesz belőle havonta 50 ezrem… megcsináljuk majd a padlást, megcsináljuk az egészet. mondtam n.nak, hogy nem akarom, hogy nekem is játssza a főnököt. azt mondta, hogy éppen olyan “főnök” leszek, amilyen ő. és nekem amúgy bármit mondhat, megyek a saját fejem után… persze viccelt, de én elsírtam magamat. akkor megfogta a kezemet, magához húzott, megölelt, és azt kérdezte, ki tette ezt veled? én meg csak bőgtem, bőgtem. ő meg kivitt az autójához, átölelt. én meg hagytam. megsimogatta a fejemet, és vígasztalt. köszönöm! elmeséltem neki pár mondattal, hogy mi a helyzet, és ő csak sóhajtozott. azt mondta, huje az az ember, aki engem veszni hagy! nevetni kezdtünk, -mert mi két évig együtt jártunk, de mára teljes jogú barátokká szelidültünk.
szóval tegnap volt megint minden. az iskolában blogoltam a közösbe, persze hogy bőgök azóta is folyamatosan, éééés (számolok…) hétfő óta alig ettem. reggelit az iskolában, meg az itthoni tejeskávémat. ennyit. már lement rólam 4 kiló. lassan rámjön megint az összes régi nadrágom.
nem tudok úgy elaludni, hogy ne írjak neki sms-t. csak egy jó éjt. és bánt, hogy nem ír: neked is. vagy küldje vissza amit én írok. már azzal is beérném. csak írna. sokkal jobban lennék tőle. vele alszom el, és úgy kelek fel, hogy ő az első gondolatom. ez több, mint 3 éve így van. ritka kivétel, hogy nem írtunk egymásnak sms-t lefekvés előtt. belőlünk élt a trémobil…
hát… jó reggelt!
Oldal ajánlása emailben
X