xnx
2010 január 21. | Szerző: Georgia
jó ideig- óráig. csak ne találnék mindig valamit, ami összerántja a gyomromat.
hát a felismerés, hogy látod, tudod a következő lépést, és még folymtában el is képzeled, az a legszarabb. tudod, hogy eljön a pillanat, de már most utálod, és amikor szembesülsz vele… rohadt egy buzerátor helyzet a féltékenység.
lomok
2010 január 20. | Szerző: Georgia
nem akartam dolgozni jönni, most meg már az készít ki, hogy haza kell majd mennem. hogy hogyan nézünk majd megint egymásra, mint a gyújtogató a vizes szalmára, úgy… nekem fáj, hogy úg yérezte, ki akarom dobni. fáj, hogy fájdalmat láttam az arcán. fáj, hogy az életemet kell eldöntenem néhány óra alatt. nem visszakozom, nem akarok én már semmit. hagynom kell a dolgokat, hogy menjenek a maguk útján. csak nehéz lezárni az eddigieket, pláne, hogy senki nem marad. stella állandó. de senkimás nem. én egy huje fogkeféhez is úgy ragaszkodom, mint más a pénztárcájához. én egy fecnit is őrizgetek, és a rejtvényújságot is, mert d. írt bele. én megőriztem mindent, amihez egészen picuri kis emlék- vagy inkább csak kép- köt. én ócskásnak születtem. tartogatom, mint valami drága emlékeket, tartogatom, mintha értékes holmik lennének. kacatokkal van tele minden ki ládika, dobozka. mert nekem fontosak a kacatjaim. és ha egy-egy tárgyhoz ennyire ragaszkodom, mi lehet georgián belül…
megvolt
2010 január 20. | Szerző: Georgia
hazamentem, miután stellával kikocsmáztuk magunkat. nem is tudom, mikor ültünk be utoljára valahova. talán még a nyáron? vagy nem… tavasszal? nagyon régen volt. most is sok alternatíva közül a szokásos helyünket választottuk, de rájöttem, hogy az csak nyáron jó. a terasz. olyan, de annyira büdös lettem a füstben, hogy hányni tudtam volna magamtól. átbeszéltem vele, mire készülök újfent. hát nem sok bizodalma volt az kitartásomban. de én annyira felspanoltam magamat és annyira elszánt lettem, hogy még talán sosem. az is biztos, hogy ennyire elkeseredett sem mostanában voltam. hazaértem, elvittem a kutyámat sétálni. 6 óra lett, amire bekeveredtem végre, de már nem hagyott az ideg. aztán leültem elé, és elkezdtem. hát nem volt egyszerű. jöttek csak a szavak. jöttek, jöttek. kérdeztem, hogy meddig marad. azt mondta, hogy összekapja magát és elhúzza a belét.
de én nem így akartam. nem ilyen érzelemmel, nem ilyen haragosan. aztán próbáltam kicsit finomítani a dolgon. azt mondta, hogy ha már két éve megteszi, most boldogan élhetném az életemet valakivel. hát talán úgy is lett volna. boldogan… most meg úgy vagyok, hogy gyomorgörcs ellen xanaxot veszek be, azért, hogy ne menjek teljesen tönkre- 6 féle tablettát.
most majd átrendezem az életemet, most majd egyedül élek. most majd a kutyám lesz az igazi társam. a kutyám sosem fog engem elhagyni.
nem tudom, mire alakul át az életem, nem tudom meddig… nem látok előre még.
azért szeret engem az isten: két héten belül két ember száll ki az életemből.
és tudom, hogy ennél lehet még szarabb is…
ezt figyeld!!!
2010 január 19. | Szerző: Georgia
“új ellenfelet ka a heti hetes. hajdú pétert és a frizbit.”
hahahahahahahahahahahahahahahaha-hahahahahahahahahahahahahahahahaha-hahahahahahahahahahahahahahaha!!!!!!!!!!!!!!!!!
nekem most kell eldöntenem…
2010 január 19. | Szerző: Georgia
egyszer csak jön az ihlet. úgy a hétköznapi dolgok megoldásához. jön, pedig nem várod. és akkor, azt hiszed, hogy most olyan erős vagy, és olyan elszánt és olyan kész mindenre, hogy bármit képes vagy elérni! ezt éreztem ma délelőtt.
aztán valahogy elmúlt. pedig már ott voltam majdnem, hogy bemegyek, felmondok. megteszem nem bírom ezt tovább. gyomorgörccsel jövök dologzni, a nyakam szorít. szar érzés. olyan fojtós. a szívem feszíti a mellkasomat. néha úgy kalapál, hogy veri a csontokat, érzem. reggel sminkeltem. kedves kis hajat kreáltam magamnak. csatok, hullámok, feltűzve. már rámjön az új farmerom, harisnyával is. fogyhattam pár kilót… a hasam már lement, az arcom kicsit vékonyabb.
leszálltam a buszról, fájt mindenem. aztán előttem állt egy srác. n. volt az. fura volt reggel 7-kor összefutni vele. sosem szokott, megpuszilt. mintha nem látott volna napok óta. pedig most volt, hogy vígasztalt… kétségbe estem… a munkát illetően. nagyon akarom, nagyon szeretném már csinálni. hogy lekössem magamat. hogyne agyaljak folyamatosan d-n, és a vele való szakításon. n. nem is tudom mit mondott, csak belevesztem a szemébe… néztem. figyeltem, de nem ért el az agyamig, amit mond. jó?- erre hirtelen azt mondtam, hogy ok, persze… de nem tudom, mibe egyeztem bele. az dorombolt a fejemben amíg rámeredtem, hogy nekem nem őt kellene reggel megpuszilnom. idegennek éreztem, aki úgy néz engem, mintha még nőt sosem látott volna. nem tudom de nagyon huje érzés volt. miután megtettük közösen azt a 40-50 métert, folymatosan az járt a fejemben, hogy mi ez? néz, mosolyog, kedveskedik csak a tekintetével. elmentem egy bokor mellett már takarásban voltam. és ő a másik oldalon megállt, és csak nézett, és várt, amíg le nem megyek a térképről. hmmm…
közben beindult az agyam megint. én nem fogok soha más pasival kezdeni. és ezt megmondom n.-nak is. hogy nehogy azt higgye, hogy bármi is lehet közöttünk! mert úgy nézett.
és azt is eldöntöttem, hogy ma hazamegyek és megmondom, hogy elegem van. tönkertette a kapcsolatomat, mert nem váltunk el. megmondom, hogy menjen és keressen magának albérletet. annyi pénze van, hogy azt fizesse. én nekiállok dologzni, és majd fenntartom a házamat egyedül. meg tudom oldani. meg fogom oldani!!! a kutyám tavasszal a kertben lesz, amíg dolgozom. aztán majd szépen megoldódik minden. eljön majd az is, aki odaköltözik hozzám. lejjebb nem adom, csak olyan ebmer jöhet számításba, aki szeret. és a szeretetét nap mint nap kinyílvánítja felém. aki ha kell, segít a háztartásban. aki szeret majd mellémbújni. aki elviseli, hogy kispált hallgatok. aki engem úgy szeret, ahogyan én vagyok!
a családom nem fogadja majd kitörő örömmel. leszarom. az sem érdekel, ha megint minden leszek. döntöttem. élni akarok! szeretni és szeretve lenni!
és beszámolok ígérem, hogyan alakul az életem!
mert én igenis nagyon szerethető nő vagyok! humoros vagyok, vicces. nem vagyok csúnya. néha feljön egy-egy kiló, az le is megy. nem vagyok ostoba liba. nem vagyok házisárkány. jó ember vagyok. szeretek közös programokban részt venni, szeretem a baráti társaságot. szeretek élni!!!! és ha nem is holnap, de nem sokára megoldom az életemet! és akkor majd jöhet a grillparti a kertben, jöhet a barátkozós hétvégék, jöhetnek a nagy szerelmeskedések, jöhetnek az együtt berúgások, és jöhet majd hozzám mindenki, aki szeretne! és jöttök majd ti is, lányaim! ugye hogy sikerül? ugye!!!!
én itt..
2010 január 18. | Szerző: Georgia
én itt 3 teljes éve blogolok. van egy-két teljesen érdektelen bejegyzés, van egy-két olyan, amit legszívesebben törölnék. van olyan, amit a világ minden kincséért sem.
ma ebédeltem. nem vagyok jól tőle, már nagyon érzem, hogy nem kellett volna megennem. a leves még ok. de a salátát meg a husit nem kellett volna. rengeteg volt a mostani szűk állapothoz. valahogyan össze kell magamat szednem, mert ez nem jó így. tudom. ésszel fel is fogom. de valami nem hagy. valami, ami olyan erősen tart… mint a szeretethiány. rájöttem, hogy elsősorban mint ember hiányzik d. nem a szerető, nem a vicces fiú, hanem az ölelése, a mosolya. hogy meg tudott nyugtatni mindig! ha megkérem, lehet, hogy megölel majd néha? vagy néha majd engedné, hogy én megöleljem? kizárólak önös érdekből. hogy nekem jó legyen. ha tud minden lányoknak haveri ölelésből haveri puszit adni, akkor talán megengedné nekem is, hogy megöleljem. megkérdezem majd jól. maximum elhajt a picsába. na…
kár volt belém az ebéd. kiraktam mindent. mi a fasz lesz így velem? ha nem nyugszom meg, tönkremegyek? valaki segítsen!!!
áááááááááááááá
2010 január 18. | Szerző: Georgia
hát azt hiszem erre vártam. hogy azt mondja, már nem szeret. de nem hittem, hogy tényleg ilyen béna érzés. nem bőghetem el magamat, mert sokan vannak körülöttem. nem mondhatok semmit senkinek, mert összeomlanék.
hát ennyi.
majd jól nemtommicsinálok…
utánam a rigor mortis
2010 január 17. | Szerző: Georgia
mindenem fáj. hatalmas sebek a szájamon kívül, belül. az ujjaim háromszorosan bedagadva, az orrom csupa seb. nem aludtam, vert a víz. ömlött rólam. hajnalban tusoltam, mert már annyira vacogtam. lázam nincsen. most keltem fel. talán jobban leszek délutánra. nem ettem már vagy lassan egy hete normálisan. vagy inkább sehogyan nem ettem. tegnap süttem almatortát, hogy talán majd abból… biztos finom. már eljutottam odáig, hogy rágyújtok. talán meg is teszem.
itt kommentelt d. aztán írt a közösbe. ha igaz, amit odaírt, akkor csak “ártatlan” haveri puszi volt. nekem máshogyan tűnik, pláne, hogy kirakta az msn-re. lássa ország-világ. beszélünk dolgokról. ki mit értett félre. de miért most kell arról beszélni??? miért nem lehet ezt menet közben tisztázni? SOHA nem kérdez semmiről, én meg nem tudom, hogy azért-e mert neki kellemetlen, vagy azért, mert nem érdekli. zárkózott. pedig nem volt olyan, amit ha kell, ne tudnánk megbeszélni. nem volt egetverő probléma…
amikor eljöttem tőlük szerdán, reggel beszéltem az anyukájával. megdöbbentette amit hallott, és nagyon sajnálkozott. azt is elmondta, hogy szerinte kevés volt a közös programunk. és ebben igaza van. ahogyan érveltem, kutyaügyben, meg miért nem egyedül élek, ha már egyszer ilyen semmilyen ez a házasság- azt is megértette. azt mondta, egyértelmű. és csodálkozott, hogy d. vel nem beszéltünk meg dologkat. sok mindent mondott, -el is késtem a munkából- és nagyon sok mindenben osztotta a véleményemet- bár ezt nem várom el tőle, hisz ő d. anyuja. és neki a gyereke kell, hogy a legfontosabb legyen. és az is.
hiányzik d.! nagyon hiányzik 🙁 a hangja, a lehelete, a mosolya, ahogyan nevet… az ujjai, ahogyan mutogat, hogy gyere közelebb baaaab… ahogyan mondja, hogy hm?… hiányzik ez a francos!
miért!!!!
2010 január 16. | Szerző: Georgia
remeg a kezem, a mellkasom, szúr a szívem.
a win. felajánlotta nekem, hogy telepítsem az msn újabb verzióját. megtettem, bár nem nagyon van időm csettegni amióta megvan az eb. most mégis amikor elkészült, felmentem, hogy megnézzem, mi változott. tudod mit látok? hogy d-nek egy képe van kint, amin egy lányt hátulról meghitten átkarolva, puszilgatja. nem bírtam ki, felháborodásomban, indulatomban, fájdalmamban, írtam neki, hogy mit képzel, már mióta mehetett ez! november végi kép. persze én vagyok a huje! hogy tudott így átkúrni??????????? bazdmeg!!! nem bírom ki! belehalok! :(((((
R.I.P.
2010 január 21. | Szerző: Georgia
hogyan lehet valaki annyira fasz, hogy egyszerűen nem érti meg, amit mondok! nem hall????
kérem, hogy segítsen már rajtam azzal, hogy nem néz levegőnek! hogyan lehet ennyire idiótánviselkedni? lehet aző véleménye mégrosszabb rólam, de leszarom! vége! ldgyen! de hagyja már meg nekem, hogy én úgy rendezzem le, ahogyan tudom! szétbasz az ideg! ott tartok, hogy megverem, lepofozom, az sem érdekel, ha többet nem is akarja a neevemet hallani! ennyire nem lehet mocsok, hogy kicsinál! tudja, hogy mit szeretnék! egy ölelést, vagy csak három nagy pofont tőle! aztakarom, hogy ez a három év belőlem is úgy múljon el, ahogyan belőle múlt el. de én nem tudok úgy, hogy olló és nyissz! utálom, hogy így viselkedik! csak és kizárólag az önös érdekei t nézi! mert ő ilyen? mert neki agyban lemegy, hogy megvolt ez a nő is, én meg basszam a rezet, mert ő a fasz? nem akarok vele újrakezdeni semmit, nem akarom őt magamnak, nem akarok én semmi olyat, ami neki fontos! én csak magamat akarom valahogy jobb helyzetbe hozni, mert így nem lehet élnem! kell, hogy megértse, kell, hogy segítsen! mszáj!!!! ha val amikor szeretett, kell, hogy ennyi maradjon meg benne, hogy segít ezt nekem lerendezni. még eltelik vagy két hónap… folyamatosan kevesebbet agyalok majd ezen a faszom helyzeten, de amíg nem kapok tőle segítséget hozzá, addig nem bírok kilépni az agyam katttogásából! nem akarok nyugtatókon élni! ahogyan le tudtam rendezni minden egyebet, ezt is lefogom. de kell hozzá ő!!! most olvstam ms.poirot kommentjét. hát pontosan ez van bennem! menjek, és csináljak magamból hujét, menjek és verjem agyon? vagy mit tegyek? már nem elég a fél xnx, már nem bírom tovább, hogy így vagyok! nem akarok 40 évesen a föld alá kerülni! nem akarhatja ő sem, hogy majdnéha a síromnál jusson eszébe hogy megtehette volna, hogy engedi nekem a fokozatos leválást… nem temetem magamat, de valaki majd elfog, ha nem kapok segítséget ettől a majomtól!!!!!!
Oldal ajánlása emailben
X