álom az elme utcából
2010 január 28. | Szerző: Georgia
voltam tegnap d.-nél. jól meglepett, mert éppen ahogy a kezemet emeltem, hogy kopogjak, hirtelen kinyitotta az ajtót. jaj a szívem! 🙂
ott állt a szexi mackónacijában, abban olyan formás popija van, hogy hihetetlen. amúgy is formás, de az valahogy mégjobban kihozza 🙂 belebújhattam az ölébe, nagyon aranyos volt. néha úgy simogatott meg, hogy nem is tud róla. pusziltam néhányat a homlokán. azt vettem észre, hogy a következőkért már ő dugja oda a fejecskéjét… meglepődésemet nem tudtam palástolni, és olyan jóleső érzés volt, hogy meg is jegyeztem: te idedugod a fejedet? 🙂 -nem. mondja, aztán pár perc múlva ugyanúgy folytatódott tovább a buksipuszilgatás. és megint ütemesen, nagyon aprókat… tudom, mert kipróbáltam, csak puszira csücsörgettem a szájamat, és ha én nem mozdulok, hát mitől ér mégis a homlokához? 🙂 mindegy, nem vitatkozom. szerinte nem. jó. akkor legyen így. nagyon szerettem volna közös programot vele szombaton. én azt hiszem, tényleg gondolkodott azon, hogy együtt menjünk-e.
nem akartam még eljönni tőle, de azt ígértem neki, hogy nem maradok sokáig, inkább eljöttem, mintsem huje helyzetbe hozzam magamat. nem tudom hova ment, kicsit zavar is, de megpróbálok nem agyalni “nőkön” “kislányokon”. dolga volt. kész.
hazaértem, bementem kocsma. jaj, olyan sok kedvem volt hozzá, hogy semmi! nem maradtam, inkább hazamentem a “meleg családi fészekbe”. kiskutyám üdvözölt, elvittem egy kisebb körre. aztán mosogattam, mostam. kezdem úgy pakolni a holmijaimat, hogy mindenem elférjen majd. a nagyszobából csinálok magamnak egy varrós-hobbis szobát. felszedem a szőnyeget, leparkettáztatom. könnyebb rendben tartani. az ágyakat anyunak visszaszolgálattom, csináljon amit akar velük. adja el. nekem nem kellenek. vagy azt tartom meg, és a mostani két heverőt szedem szét, és teszem el a lakásban. hely van. egy mehet a nappaliba. apropó… szerdán 13órára megyek egy ügyvédhez… tanácsadás, vagymi. 10 ezer forint. kedden lesz fizetés, azért nem előbb megyek.
szóval már fél 10kor bebúvtam az ebemmel. megírtam a szokásos jóéjt smsemet d-nek. nem tudnék úgy többé elaludni, hogy nem köszönök el tőle aznapra. arra emlékszem, hogy a hegylakóról beszélt valaki a tv-ben, aztán kikapcsoltam, mert zavart. d.-n jártak a gondolataim, próbáltam felidézni, milyen volt bújni…
…aztán a szél csapkodta a kaput, én meg kimentem, és láttam, hogy ott áll d. piros autója, és annak veri neki, de szerencsére nem lett baja. közben jött d.-valahonnan, piros szerelőruhában, overallban. a fején volt egy hajháló, maga után húzott egy rakás cocacolás rekeszt. kérdeztem, hogy ezekbe akar-e pakolni, vagy csak szemét. mondja, hogy benne vannak a ruhái, és mutassam meg, hova teheti. ahogyan bementünk, és sütött a nap a tetőablakon át, piros volt az összes fal. narancsos piros. mutattam neki, hogy pakolhat oda is, oda is… ő meg elkezdett bepakolni piros meg zöld rekeszeket a polcokra. aztán megfordult és az ablakon mászott ki, beszórta az utcáról a többi rekeszt. mondtam, hogy nem fér majd el, mire ő összehajtogatta azokat, és mutatta, hogy milyen erős keze van, simán összehajt egy nagy műanyag rekeszt…
kimentünk a kertbe, ott is tele volt minden rekesszel. voltak benne virágok, volt egyikben egy kicsi cseresznyefa. cseresznye is volt rajta. akkor leültünk és én elővettem a cigimet, rágyújtottam. ültünk a kertben, ami nem is hasonlított a mostanihoz. ott ültünk, és hallgattuk, hogyan nyírja a füvet valaki. iszonyú hangja volt, mint valami traktor… jött egyre közelebb, d.-t már nem láttam. fázni kezdtem, és megint hallottam ahogyan csapkodja a szél a kaput. féltem, hogy kutya kiszökik, elüti valami. aztán a zaj olyan már erős volt, hogy hihetetlen…
…ha hanyatt fekszik a kutyám, rendesen horkol… már fél 5 volt. eszembe jutott, hogy d. mindjárt kel. megy dolgozni.
megpusziltam a kezemet, mintha őt puszilhattam volna meg.
én 5.50-kor kelek…
dzs feat d.
2010 január 26. | Szerző: Georgia
tegnap felmentem d.-hez. imádtam ott lenni, feküdni mellette, rajta. csak szagolgattam, olyan jó alvásszagú! azt is szeretem benne, hogy a párnába taknyol folyton… persze nem szó szerint. ezt csak mi tudjuk, hogyan van… és pont mondtam neki, hogy ha nem tudnám, hogy egy helyen vagyunk, de megtalálnék egy pézsét úgy, ahogyan csakis ő gyűri egy fújás után: rögtön felismerném róla.
így vagyok az illatokkal is. van olyan nap, hogy egyáltalán nem tudok szabadulni az elválás gondolatától, mert a buszon reggel megérzem az illatát. és csak pörög minden. veszprémek, koncertek, a pesti séták, a szerelmes ölelések… ahogy korizni tanított…
jaj… ilyenkor kell nagy levegőt venni, aztán átkapcsolni egy másik adóra. ott is ez megy, baszhatom!
most az van, hogy kurvára rendes volt! megbeszéltük, hogy hagy még egy kicsit, ne essek akkorát. segít úgy leválni, hogy ne kínlódjak. nem fog bántani, nem fog elzavarni és nem fog elutasítani sem. hát nem ő a világ legrendesebb embere? látjátok feleim szümtükkel, ezért olyan “érdekes” a téma…
outside
2010 január 24. | Szerző: Georgia
a mai napomat az hatja át, hogy reggel óta vártam, elmúljon a gyomorgörcsöm.
elmúlt.
szóval, amikor azt érzed, hogy igen-igen hujét tudok csinálni magamból, egészen addig, amíg én azt akarom… amikor azt érzed, hogy majom vagyok a kirakatban… amikor azt gondolod magadról, hogy idiótán viselkedsz…és nem tudsz tenni ellene.
kevés megalázó helyzet volt az életemben. az egyik, amikor az első fiúm 7 év után közölte velem, hogy inkább menjek abortuszra…
a másik ilyen getyma, amikor a főnököm azt mondta, hogy reggelente korábban menjek, -hogy a kukimutogatós és homoszexuális értelmi fogyatékos gyerekek ne egymást taszigálják a wc-ben- mert ezután az lesz a reggeli feladatom, hogy kiverem a farkukat, és ezzel megvan oldva a probléma, nem macerálják egymást…
a harmadik ma ért. d…
inkább ne is beszéljünk róla. rohadék köcsög!
és így most mégszarabb.
persze, hogy feldolgozom, éppúgy, mint azt, hogy nem lehet gyerekem, éppúgy mint azt, hogy lassan költözik a férjem…
ezt is feldolgozom. egyedül. mint mindent… köszönöm a segítséget te kretén!
sunday
2010 január 23. | Szerző: Georgia
holnap vasárnap. holnap megyek. tele vagyok izgalommal, de ez most nem az a jóleső érzés, mint kéne lennie. megyek, mert szükségem van rá. az ölelésére, a hangjára, a kezére, a szemére… ahányszor eszembe jut a holnap, összerándul a gyomrom. félek. félek, hogy annak ellenére, hogy nem számítok semmire, nem tervezek, mégis valamivel megbánt.
össze kell szednem magamat, hogy ne maradjon rajtam horzsolható felület.
alig aludtam éjjel. 3-kor már ébren voltam. addig viszont olyan szép volt! a legszebb álmom tört meg, amikor egy horkoló nóz a többi alkatrészével együtt a fejemen landolt. én együtt alszom a kutyámmal…
szeretem d-t. nagyon szeretem. csak ölelném egész nap! se kaja, se inni, se pisi… csak ölelném, amíg bírja a karom. és puszilgatnám.
és hagynám, hogy az utolsó levegővételemig szorítson.
sense and sensibility
2010 január 21. | Szerző: Georgia
fent blogoltam az info teremben. kész voltam, quimbyt hallgattam, nagyon bejött. olyan volt, mint valami cucc. el is képzeltem, ha most nem lennének gyerekek, tutira elővennék egy spanglit. persze az iskolában nincsen, de ha már álmodozunk…
aztán elkapott a dili. annyira kiakadtam, hogy így muszáj nekem szenvednem, annyira bántott, hogy csak tehetetlenül nézem végig a saját kínjaimat, azt hagyom meghalni, ami eddig éltetett… pipa voltam, dühös. tankcsapdát kezdtem el hallgatni, meg system of a down-t… aki nem ismerné, keresse meg, ha szétbassza az ideg. esküszöm, fullos headbanger feeling!!! szóval már a hátam is szúrt. addig ettem egy szelet sajtos kenyeret reggel… meg már addig bennem volt két fél xnx. utáltam mindent. aztán valamikor 3 óra magasságában eldöntöttem, hogy beülök valahova és bebaszok, mint egy állat. de a kutyámnak kaját kell csinálnom. őt nem hagyhatom magára. aztán felálltam, bementem a dohányzóba. kerestem magamnak egy cigit… elővettem a telefonomat, és mindent vagy semmit alapon felhívtam d.-t. tegnap kétszer kerestem, nem vette fel nekem. kurva szarul esett. sosem tennék vele ilyet. és elhatároztam, hogy ha nem veszi fel, elmegyek hozzá, akárhol van megkeresem, de kitaposok belőle mindent. addig ugrálok rajta, amíg meg nem hal. ne érezzétek sosem ezt! azt a lelkiismeretfurdalást, amit akkor éreztem, amikor meghallottam a hangját!
szerettem volna quimby lemezeket tőle. megkérdeztem, ráér-e. azt mondta, megvár, ha most megyek. cigi szűzen maradt, visszakerült a csajok dugihelyére. aztán bevettem egy fél gyógyszert. hogy amire odaérek már jól legyek. nem kell hozzá 6-8 perc. éppen akkor ért el, amire megérkeztem.
megláttam… majdnem összerogytam.
annyira tartottam magamat!!!!
azt mondta, jól van. én is azt mondtam. tőle hihetőbb volt. kaptam két lemezt. beálltunk a lépcsőházba, iszonyúan fáztam. aztán próbáltam vicces lenni, gratulálok a matekjához… végre megcsinálta! nagyon ügyes volt! büszke vagyok rá.
amikor már nem bírtam magaban tartani a viszontlátás izgalmát, örömét, bánatát, fájdalmát… az összes három évem ott volt a lelkemen. ott nyomta össze mindazt, amit csak lehet. majdnem összecsúsztam, annyira vágytam arra, hogy közelebb léphessek, hogy érezzem a nyakának az illatát, hogy megfoghassam a kezét, a bőréhez érjek. hogy megsimítsam a fejecskéjét… alig mertem megkérni, hogy hadd öleljem meg.
és megtettük.
azt kívántam, sose teljen le az a pár perc! maradjunk így! a világ legvégéig…
és csak bújtam bele a nyakába, szagiztam az illatát, néztem a fülét, bőrét, és annyira vágytam arra, hogy tartson mééééééééég!!!
nem bírtam, elsírtam magamat. pedig nagyon nem akartam. ahogyan beleszagoltam a nyakába, már folytak is a könnyeim. nem akartam, így elcsöppenni. nem akartam magamat sebezhetőnek mutatni.
kész. vállalom, ez vagyok. én nagyon szeretek. kicsit sosem.
tudtam, hogy megszámlált másodpercek vannak már csak ebből a finom bújásból, és aggódtam, hogy kikad, mert bőgök…
aztán egyszer csak véget ért.
és én ott álltam kisírt szemekkel, szipogva. meghatódva, és kiborulva attól, hogy az a két pici, gyönyörű szem a szemüvege mögött… csupa-csupa könny 🙁
-ne haragudj, nem így akartam, ne haragudj!- és megsimogattam az arcát.
-és láttam. azt láttam, amit látnom kellett. a vizes szemeket, a feszült arcot. láttam életem szerelmét, könnybelábadt szemekkel…
(láttam birkmann doktort… ) csak, hogy ne haljak bele!!!
annyi minden szarral…
2010 január 21. | Szerző: Georgia
Hajtogattam a kukák mögött egy álmot
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok
sapkám a hold, fésűm a szél.
Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!
Annyi minden bajjal kell még megküzdenem
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?
Sorra tűnnek el mellőlem a srácok
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.
Annyi minden szarral kell még megküzdenem
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem
“Nincsen veszély” – mondják –
csak képzelem.
Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:
A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,
a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.
georgia part 2.
2010 február 2. | Szerző: Georgia
ha még egyszer kezdeném, hát máshogyan csinálnám. először is, kicsit később születnék, nem 72-ben. mondjuk születnék 78-ban. az tetszik, mint évszám. aztán kihagynám életem első megalázó élményét, amikoris az oviban azt mondtam egy vileda törlőkendőre, hogy az az erzsi ovónéni puncitörlője… és ezt valamelyik kis geci csopitársam beárulta a dadusnak, az meg nagyon leszidott. innentől azt hiszem, meg volt határozva a gyerekekkel szembeni ellenszenvem… 🙂 szóval második lépésként tanulnék normálisan gimnáziumban, hogy ne ennyit kelljen azután szenvednem a vizsgák során, és sokkal többre vigyem, mint most. aztán nem mennék el arra a karácsonyi buliba, ahol megismerkedtem a rémálommal, aki az egész fájó-nem fájó gyermektelenségemnek okozója. utána megélném n.n.-t, megélném balut. ezeket nem hagynám ki, szabit nem hagynám ki az első körben. másodszor már nem kezdenék vele semmiféle kapcsolatot. aztán nem hagynám ki a házasságot sem. de minden máshogyan lenne… férjhezmennék ahhoz, akit szerelemmel szeretek. úgy mennék férjehz, hogy ne legyen körülötte nagy por… nem akarnék lagzit. szeretnék majd viszont a következő életemben egy igazi, hű és szerető srácot magam mellett tudni. szeretném, ha egyik reggel odahajolna, és anniyt mondana: nem házasodunk össze? és én igent mondanék. és szólnék sztellának, meg ő szólna az ő barátjának. és szólnék anyuéknak is, hogy megtörtént… és lenne ruhám: lenne egy ezüst színű kötött aljam, lenne egy klassz szandim hozzá, meg valami dögös felsőm. a mellettem állónak a legkényelmesebb nadrágja, és a leglazább inge lenne. kicsit kigombolva. nem zavarna, ha kilátszik a szőrös mellkasa, de őt zavarná. 🙂 és sztella meg a másik barát jelenlétében mondanánk, hogy igen-igen, persze… és a végén elmennénk valahova négyen inni. és végre berúghatnék az akkor már férjemmel. és a pincértől kérhetne ő, az ő feleségének, asszonykájának-vagykinek- még egy pohár mojito-t. aztán hazamennénk, együtt locsiznánk, aztán bebújnánk az ágyunkba. kiflik lennénk, és néznénk a filmet. mindegy milyen filmet. és úgy aludnánk el, hogy fogjuk egymás kezét, érezzük a másik szuszogását. lábdugdosás, hajnali szex. és reggel mint férj-feleség élveznénk a tavaszi napsütést, aztán csomagolnánk. elmennénk a gizibe veszprémbe, és bejelentkeznénk. és mondanánk, hogy nászutasok vagyunk. két napot ott lennénk, elmennénk pestre. aztán sétálnánk margiton, a szigeten…
majd ha másodszorra már nem baszom el az életemet, ígérem, hogy remek feleség leszek, kiváló anyuka, rendes háziasszony. akire mindig jó ránézni, akire büszke a férj. és olyan feleség, aki imádja az anyósát. és az anyósa őt viszont.
“holtomiglan-holtáiglan. egészségben-betegségben. gazdagságban-szegénységben…”
Oldal ajánlása emailben
X