az utolsó…
2010 augusztus 12. | Szerző: Georgia
aztán éppen amikor a karkötőmet ragasztotta rám a csaj, meghallottam, az első számot. nem tudom, mi volt az, de kispálos volt. onnan már csak el kellett indulni a nagyszínpadhoz. persze az már nem meló.
odaértünk, megálltunk a tömeg szélén. először nem nagyon tudtam mit kezdeni az egésszel. hatalmas tömeg, kispálék olyan aprók, hogy kellett volna távcsövet vinni. de vannak nagy kivetítők. nem tudom, hány ezer ember volt. nagyon -nagyon sok.
kicsit zavarban voltam. kerestem valamit, amibe lehet kapaszkodni. valamit, vagy valakit. csak azért, hogy biztonságban érezzem magamat. nem fizikailag! lélekben.
már elég szépen lement a nap, fini, csókolózós sötét volt. körülöttem puszilóztak a lányok a fiúkkal, lógtak egymás nyakában a párok…
konfettieső, egy modern táncos-aki nekem pl nagyon tetszett!-, csíkék, jucus, ex kispálos zenészek.
zene…
mindegyikről előjött egy-egy kép. mind más, de ugyanolyan érzéssel. aztán kezdtem felvenni a hangulatot. tényleg nehezen ment. végig az elmúlás érzése volt bennem. fájt a szívem. értük. értünk. fájt ez az egész. hogy így vagyok ott. és nem vagyok jó helyen. nekem pár éve kezdődött ez a szerelmem. egy másikkal jött. és ez a sors. mi befejeztük, és ők is.
azt gondoltam, most hal meg valami. eddig csak lebegett élet és halál között, de most ezzel az utolsó lehelettel elmúlik. azt hittem, ha majd meghallok egy-egy olyan dalt, amit kevésbé ismerek, átcsapok majd fejrázós hujegyerekbe, aztán kikeveredek az egész érzelmi örvényből. az kellett volna. de így, csak egyre mélyebbre vittek a dalok. minden perceben sírni akartam. csak énekelgettem, tereltem a figyelmemet, picit fényképeztem.
mellettem a lányok táncolgattak, szerették egymást, énekeltek minden számot. a pasikkal, akik velük voltak. egymást ölelték, dúdoltak bele egy-egy szebb, érzelmesebb mondatot a másik szájába. olyan szerelmi vallomás, amit lovasitól loptak. lovasi megengedi, azért írta ezeket, hogy már is használhassa. és ha magától nem tudja, hát ezekkel mondhassa el, amit el akar mondani.
vártam még valamire. nem tudtam, de valami még kellett. nagyon a végét jártam lélekben. az agyam csak hagyta, hogy kijöjjenek a szavak, hangok, dallamok, de a szívem már nagyon sírt.
csillag vagy fecske…
kész. ez volt az utolsó olyan, amitől valami csodát vártam. valahogyan legyen már, mert olyan nehéz ezzel a szívvel így itt állni, hogy megszakadok, amire jobban lennék.
aztán ezzel a dallal túlcsordult bennem minden: érzelem, szerelem, szeretet, hiány, fájdalom… könny. jó, sok könny…
ez kellett! hogy végre sírhassak. és nem volt megállás! és csak bőgtem, csak törölgettem az arcomat, csak sajnáltam ezt az eltelt pár évet. ezt a nagy szerelmet. ami csak úgy beszökött az én unalmas életembe, és úgy beleköltözött, hogy azt remélhettem, sosem hagy el. és tessék…
nem tudom, hogy lesz kispál nélkül. nem tudom, hogy lesz nélküle…
a mindent jelentette.
akarod? :)
2010 augusztus 11. | Szerző: Georgia
szeretnék blogolni az utolsó kispál koncertről! legalább 4 ember beleegyező kommentje kell ahhoz, hogy írjak róla. kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! 😀
becsszóra
2010 augusztus 6. | Szerző: Georgia
nem kell aggódni miattam! csak néha még hiányzik a régi. elég hosszú idő volt együtt, és elég tartalmas volt. zével még csak egy hónapja nyomjuk. szeretem, nagyon édes! de amikor nincsen itthon, nehezen bírom. nem tudok csak smsekből meglenni. ő mindig azt mondja, hogy lehetne úgy is, hogy 1-2 hétig távol van… na hiszen! akkor már nem is tudom. így is kicsit nehezen viselem. olyankor jön mindig rám ez a hibbanat. aztán leblogolom. de már itthon van, és igaz, hogy csak kettő percre láttam, de majd mindjárt látom még. és most már kedd estig el sem megy.
legalábbis nélkülem..khm… na jó, ez nem az a felület…
szóval nem aggódom, ti se tegyétek. és zé se. ájlávjú stella. 21 éve! 😀
köszi, hogy koppintatok néha! magamtól tökhuje vagyok!
most elmegyek moziba. (igen, zével! ) csóóók!
hm?
2010 augusztus 6. | Szerző: Georgia
tegnap beszélgettem d.anyujával. már többször akartam hívni, de mindig jöttek, és elfelejtődött. aztán végre tegnap sikerült 10 percet kikaparnom a kocsmai zűrből, amikor csak magam vagyok. beszélgettünk. sosem kérdezett így rá nyíltan, most megtette: mi történt veletek?
elmeséltem. én nem akarok versenyezni senkivel. nem akarok naponta bizonygatni, hogy én vagyok a jobb. erre nekem nincsen energiám, erőm. és ha magamért, a hétköznapok lányáért nem szeretnek, hát akkor ne legyek. és jött zé. ezt is elmeséltem. hogy ő van. örült, hogy nem bánatomban csak úgy valaki belépett, hanem hogy jól vagyok. azért hallottam a hangján, hogy sajnálja, ami velünk történt.
kaptam d-től smst. hiányzom, sokat gondol rám. hm… 🙁
persze nem lehet pikk-pakk 3és fél évet elhagyni. én sem tudok, de tisztességes maradok. nem erőlködve, hanem mert így érzem. zé sosem érdemelné meg, hogy bántsam. és d.sem. zé nagyon megértő, és már volt ilyen helyzetben. tudja, hogy szeretem. tudja, hogy őt akarom. de azt is tudja, hogy d.mekkora nagy jelentőséggel bír. d.vel mindenkinek számolnia kell. ő marad. de maradtak a többiek is. szabika, balu, n. ők határozzák meg azt, amilyen vagyok. picit bizalmatlan, nagy játékos. de sosem tisztességtelen!
várom haza ezt a machot! hogy tud így hiányozni!!!!
elmegyünk moziba éjszaka. 3D-re. hogy az mekkora!!!! 🙂 és ma éjszakától, kedd estig el sem válunk egymástól! 😀
ez így kerek! 😀 és az életem most gömbölyű! 😀 😀
sziget
2010 augusztus 5. | Szerző: Georgia
tegnap megvettem a jegyeket. mi most tutira jegyesek vagyunk… de igazából nincs vicces hangulatom, hiszen megint lelépett németországba ez a micimacho… mindegy. vagyis nem mindegy, mert még mindig van egy teljes napom nélküle. nem mondom, hogy nem jó kicsit egyedül, de nem most kellene ennek jónak lenni, hanem mondjuk néhány év múlva. vagy mittomén már! elment, azt kész! majd hazajön. felesleges dolgokkal nem foglalkozunk, pénz kell, dolgozni muszáj. ha ez fizet, akkor ezt csináljuk… értettem!
szombaton n.szülinapját ünnepeljük. sokan leszünk. talán mindenki beváltja az ígéretét, és hoz pogácsát, vagy akármi más sós cuccot. én rendeltem tortát, és talán tudunk picit dekorálni is. várom ezt a napot, végre lesz egy buli, ahol nem dolgozom, ahol picit zével lehetek, nem a pultban. szóval csak sikerül összehozni.
lusta dög vagyok.
és éhes dög is.
jaj…
2010 augusztus 4. | Szerző: Georgia
egész nap együtt voltunk. délelőtt város, kajáltunk egy menüt, aztán kávé, aztán haza. aztán külön néhány órát, aztán megint együtt. átmentünk a szomszédba kajálni, azután bementünk, hátha van valami jó kis mozi. nem volt. ehelyett sétáltunk egy nagyot a városban. kézen fogva. napközben is úgy sétáltunk néha. …
amíg körmös katikánál voltunk, történt egy cuki kis eset…
átjött a szomszéd pecóból a kozmetikus lány. zé és a lány láthatóan ismerték egymást. zé sem jött zavarba, és a lány sem. minden esetre érezni lehetett, hogy nem két idegen köszön egymásnak. aztán kimentünk cigizni. kiderült, hogy zének megvolt a csaj valamikor régen. nevettem. kicsit bosszantott csak, hogy egy eldugott helyen lévő házban is találok olyan nőt, akit megcsinált. ez volt az egyedüli macera. elfogadom, hogy volt élet előttem is. sőt! utálnám, ha azzal etetne, hogy ő még sosem volt szerelmes, sosem volt olyan igazi csaj… nagyon pasi, nagyon jó pasi! és őszinte. és nem ver át. mindegy, picit zavart a dolog, de eltettem egy hátsó fakkba, aztán nem foglalkoztam vele tovább. bevallom, szeretek kicsit féltékeny lenni. vagyis nem a féltékenység, hanem inkább az hajt, hogy küzdenem kell néha csajokkal. ez valahogy adja, hogy sokáig megmaradjon az érdeklődésem. nem szeretem, ha sokat kell mennem utána, de egy kicsit kelljen. és kicsit hadd legyen már meg a vadászat öröme! akár egy éve, akár egy hónapja vagyunk együtt. ez kell nekem ahhoz, hogy menjen minden az izgalmak útján. persze ne csajozzon, csak úgy tegyen, mintha! 😀
tudom, hujepicsa vagyok. ez van…
szóval aztán az esti séta közben, meg jöttek olyan általam félreértett mondatok, amikből arra következtettem, hogy talán még mindig inkább kötődik a régi csajához, mint hozzám. és ez odabaszott… nem akartam magamból hujét csinálni, nem akartam cirkuszt. mire? kinek?
inkább csak csendben sétáltunk tovább. érezhetően fagyos légkörben, egyre távolabb egymástól. azon agyaltam, hogy tényleg ennyire félre értem és belemagyarázok nem létező dolgokat, meg már megint picit kell az egomnak, hogy küzdjek ezért a pasiért… vagy úgy van, ahogyan hallom: fizikailag szenved…
aztán ahogyan kerülgettük egymást, ahogyan szótlanul vonultunk, egyszer csak eltűnt. fasza… tudtam, hogy nem hagyott ott, és zavart, hogy ő kapja fel a vizet.
a következő pillanatban valaki megragadta a vállamat, megfordított, és a képembe zihálta: “ide figyelj, mert most mondom el utoljára! nem érdekel más, csak te. nem vagyok beteg miatta. téged szeretlek, fogd már fel a (nemtommilyen)… agyaddal.”
a szeme villogott. tetszett. nagyon tetszett adrenalin bomba a pasim!!!! 😀
szerintem nem volt túl dühös, bár azt mondja, igen.
hazamentünk, miután megpuszilgattuk egymást, és már úgy éreztem, hazavisz… 😀
aztán picit még beszélgettünk, s nekem ott dongott az agyamban a kozmetikus és az ex…
hát muszáj valahogyan revánsot vennem, mert én ezt így nem hagyhatom. ok, hogy imádjuk egymást… ok, hogy kell kicsi játék közben, mert nem szeretjük a pocsolyát… de erre valahogyan még bosszút kell böknöm, mert tudnia kell, hogy neki is küzdenie kell értem picikét. nem fogok bepasizni, nem fogok mellényúlni. de akarom, hogy úgy érezze, ő a királyfim és sárkányok fekszenek az előszobámban…
akarom ezt a pasit!!!!! nagyon akarom! tökéletesen macho, tökéletesen férfias, tökéletesen emberi!
és akkor megtaláltam a módját, hogyan fog szegényem szívni a mai két csaj miatt, bár tudjuk, hogy igazából ez nekem csak inkább tetszik, mint rosszul esne.
és egyszerűen d. nevén hívtam.
egy mp szünet.
-ok, rögtön. de hogyan is szólítottál?
-zé.nek -mondom, holott pontosan d.-nek hívtam!!! 😀
béna mosoly, mint aki nem haragszik. aztán rágyújt, aztán amikor újra látom, már nagyon nagy a gáz. húúúúúúúúúú, gondoltam ezt nagyon betaláltam, de hát…
és akkor jött: mit keresek én vele, ha még d.katakol bennem..ha én őt így nevezem, hát biztos éppen róla gondolkodom megint.
persze, sűrű bocsánat kérés, meg nehari, meg magyarázkodás, csak úgy félvállról. ő meg pipa, és nem érti, mit akarok most ezzel. de megbocsát, mert szeret. és úgy megy el a ház elől, mint akinek elment az esze. én meg nem válaszolok az sms-ekre, mert hagynom kell, hogy kimérgelődje magát.
aztán reggel elmesélem stellámnak. és azt mondja, hogy jaaaaaaaaaj, de beteg vagyok, és én ezt tudom, és sajnálom is de muszáj kicsi tudnom a reakcióit. nem szeretek lebegni bizonytalanságban.
és akkor stella mondja: na, akkor most felhívod, jó?!
persze megtettem volna, csak később még.
hívom, beszélünk. én ébresztem. cuki alvós hangon magyarázza hogy persze milyen kurvajól érzi magát, meg tökjó, minden kafa.
és én elmesélem neki az egészet. és hallok egy nagy sóhajt a végén:
-ugye, tudod, hogy egy majom vagy!?
és persze, tudom. ha ő egy dzsungel közepén álló nagy fa lenne, én egész nap rajta lógnék. majomként.
picit elhajoltam…
2010 augusztus 3. | Szerző: Georgia
…tegnap és komolyan azt kezdtem hinni, hogy hiányzik d. aztán írtam neki egy sms-t, hogy van, minden rendben van-e, van- pénze, meg ilyenek. erről ennyit.
a dolgok pörögnek, csajok! úgy pörögnek! hétfőn megyünk szigetelni. elmegyünk kispálra. ott alszunk a benczúrban, és csak másnap jövünk haza. és ez még mind semmi!!!!!
szeptember második hetére lefoglaltunk ravennában egy ötszemélyes lakókocsit. és csak ketten leszünk benne. és nem nagy pénz, és nem megterhelő. és nagyon várom.
és még mindig úgy néz rám, hogy elmondhatatlanul örülök ennek a pasinak.
és eljött velem körmöshöz, és segít ruhát vásárolni, és csak néz, csak néz azokkal az irreálisan kék szemeivel. és egyre inkább azt látom, hogy úgy elásta magát bennem, hogy mélyebben talán már nem is lehetne. szerelmes. és én is, nagyon!
olyan jó élni! olyan jó így szeretni! olyan jó szeretve lenni! 😀
az első hónap végén…
2010 augusztus 2. | Szerző: Georgia
így, nagy komolyan megvan az első havunk 😀 és még minden a legnagyobb rendben megy. sőt! hihetetlen humora van, és egészen lázba hoz, bármit is csinál. de kicsit bővebb leszek:
csütörtök… este beszélgettünk, miután hazaért németországból. aztán bezártam a kocsmát, ő hazament én is. aztán hirtelen nagyon hiányzott a hangja, hát felhívtam. közben kevertem magamnak egy mojitot már itthon, még mentám is van bele! szóval telefon: kérsz egy iszit, milyet, hát ilyet, aha köszi, akkor go át hozzám…
és jött. aztán beszélgettünk, aztán csókolóztunk, aztán már nem volt kiút… és megvolt az első szexünk. 11-3/4 5 ig… és ezt most inkább nem részletezem, de nagyon új volt, nagyon érdekes, nagyon más. erős, kicsit vehemens. persze biztosan attól függ, mihez szokott az ember. d. nagyon kis fini, nagyon figyelmes. zé pedig az ellentéte. persze tökéletesen odafigyelt rám, mégis az első vele, olyan kicsit más volt. szokatlan, kicsit idegen. de megvolt. és összességében nagyon jó is volt. néha beugrott d. arca. ez volt a legrosszabb. de túljutottam rajta, és talán természetes is, hogy pici lelkifurkám volt.
pénteken dolgoztam este 6-tól, reggel 5-ig. meghaltam. fél 10 kor ébresztett: Bécsi állatkert?
öltöztem, hívtam kutyapecért. elmentünk bécs. bejártunk mindent. hajnali 2-kor értünk haza.
38 évem egyik legszebb napja volt. imádtam ott lenni. imádtam vele lenni! annyira jó volt, hogy el sem tudom mesélni! nevettünk, csókolóztunk, vicceltünk, egymást szívattuk. imádtam a helyzetet. megnéztünk mindent, átsétáltunk a kastélyhoz.
ott aztán elindult az idiótaság… majd ha lesz időm, sok időm, elmesélem.
hazafelé sopronban vacsiztunk, aztán valahol egyszer csak megálltunk, és lezavartunk egy másfél órás “hátsó ülés projekt”-et… már nem voltak képek d.-ről, már nem volt picit sem idegen. már nem volt túlfűtött, hanem izgalmas, szerelmes, kedves, simizős, babusgatós… nagyon jó!
picit gondolok még d.-re úgy napjában 10-szer…
viszont szerelmes vagyok. nagyon. és engem éppúgy szeretnek, ahogyan az nekem jólesik. és nem szól rám, hogy ne csináljam ezt-azt, nem akar nevelni, nem baszogat, hogy milyen cipőm van, nem bosszankodik, hogy van karkötőm, nem zavarja, hogy hangosan nevetek, nem szól, hogy mezítlábazom, és fülig ér a szája, ahányszor csak rám néz.
rocky balbo(k)a
2010 augusztus 16. | Szerző: Georgia
szombat. falunap. én megtiltom zének, hogy vízifocizzon. nem akarom, hogy valami baja legyen. nem tudna megmaradni egy helyben.
nem megy, de dünnyög, hogy ne féltsem.
vasárnap. meccs. felmegy a pályára, fociznak, mint a nagyok… én közben tomival beszélek telefonon. hangos puffanás… felnézek, keresem zét. nem látom, hol a 2-es mez…
valaki fekszik. kérdezem a többiektől, ki van lent…
zé.
lassan megyek oda. tudom, hogy nincsen semmi baj. de akkor miért nem mozdul?
már elegen vannak körülötte. kicsit izgulok, de tudom, hogy nincsen semmi baj…
tűzi a nap. mögé térdelek. a többiek szedik le róla a cipőit, tépik le a gumit a sípcsontvédőről.
alig él… összeszedik, lehozzák. valaki megnézi, legyint. akkora mindkét bokája, mint egy-egy teniszlabda. egyik kicsit vérzik.
vizes ruha, kóla, cigi.
este még eljön kocsmázni. aztán még picit beszélgetünk. mindenki fáradt. ő is haza, én is haza.
ma hív a balesetiről.
bokaszalag szakadás… se járni, se vezetni, se dolgozni…
azt mondja, nem miattam ment vissza focizni.
én meg tudom, hogy igen…
Oldal ajánlása emailben
X