azt hittem, máshogyan lesz…

2011 február 25. | Szerző: Georgia |

 …majd az első találkozás d-vel. nemtom mit gondoltam, de biztosan nem azt, ahogyan megtörtént. számítottam egy édesnégyesre. vagy egy fogalmam sincsen, talán koncertre? nem nagyon gondolkodtam mostanában ilyen dolgokon, d-n meg már vagy egy fél éve nem gondolkodtam. annál azért kevesebb, de meglehetősen régen, az viszont tény.

reggel a fagyos hidegben siettem dolgozni, mert kicsit késésben voltam. a szél ahogyan fújt, ömlött a szememből a könny, de ez mindig így van. egyszerűen megvakulok nagy hidegben, pláne ha a szél is fúj hozzá, hát az meg egyenesen katasztrófa. aztán meg zolikámmal tárgyaltam telefonon, alig láttam a héten, éppen tegnap este csak néhány órára, ma reggel máris ment tovább valahova a csehekhez. picit bújtunk tegnap este, de szinte fel sem ocsúdtam, hogy itthon van, már hajnalban ment is újra.

szóval zolival beszélgettem, amikor rámköszönt valaki. és én nem látok csak és kizárólag illendőségből köszöntem vissza, de azt is már csak akkor, amikor nagyjából elért az agyamig, hogy esetleg tényleg ismerem az illetőt. gondolkodtam, aztán úgy döntöttem, küldök egy sms-t neki, hogy ne gondolja azt, nem akarom megismerni, vagy -kifejezőbb leszek- ne gondolja, hogy egy paraszt vagyok. csak megkérdeztem, ő volt-e, ő pedig válaszolt, hogy ő.

a lényeg: zoli folyamatosan arra kér, hogy legyek hozzá őszinte. mondjak el neki minden dolgot, amit szerintem szeretne tudni. ezt tudni akarta volna. de basszus, ez nem az első eset, hogy lesre futok. elmesélek apró, semmitmondó történeteket, és ezen annyira felcukkolja magát, hogy kész! elérte vele, hogy nem mondok el többet neki ilyen jelentéktelen dolgokat. ha nem tud róla, akkor sem történik semmi. stellának van igaza. a pasik nem tudják kezelni ezeket a helyzeteket normálisan.

egyre többet blogolok…