szombat. falunap. én megtiltom zének, hogy vízifocizzon. nem akarom, hogy valami baja legyen. nem tudna megmaradni egy helyben.
nem megy, de dünnyög, hogy ne féltsem.
vasárnap. meccs. felmegy a pályára, fociznak, mint a nagyok… én közben tomival beszélek telefonon. hangos puffanás… felnézek, keresem zét. nem látom, hol a 2-es mez…
valaki fekszik. kérdezem a többiektől, ki van lent…
zé.
lassan megyek oda. tudom, hogy nincsen semmi baj. de akkor miért nem mozdul?
már elegen vannak körülötte. kicsit izgulok, de tudom, hogy nincsen semmi baj…
tűzi a nap. mögé térdelek. a többiek szedik le róla a cipőit, tépik le a gumit a sípcsontvédőről.
alig él… összeszedik, lehozzák. valaki megnézi, legyint. akkora mindkét bokája, mint egy-egy teniszlabda. egyik kicsit vérzik.
vizes ruha, kóla, cigi.
este még eljön kocsmázni. aztán még picit beszélgetünk. mindenki fáradt. ő is haza, én is haza.
ma hív a balesetiről.
bokaszalag szakadás… se járni, se vezetni, se dolgozni…
azt mondja, nem miattam ment vissza focizni.
én meg tudom, hogy igen…