tegnap beszélgettem d.anyujával. már többször akartam hívni, de mindig jöttek, és elfelejtődött. aztán végre tegnap sikerült 10 percet kikaparnom a kocsmai zűrből, amikor csak magam vagyok. beszélgettünk. sosem kérdezett így rá nyíltan, most megtette: mi történt veletek?
elmeséltem. én nem akarok versenyezni senkivel. nem akarok naponta bizonygatni, hogy én vagyok a jobb. erre nekem nincsen energiám, erőm. és ha magamért, a hétköznapok lányáért nem szeretnek, hát akkor ne legyek. és jött zé. ezt is elmeséltem. hogy ő van. örült, hogy nem bánatomban csak úgy valaki belépett, hanem hogy jól vagyok. azért hallottam a hangján, hogy sajnálja, ami velünk történt.
kaptam d-től smst. hiányzom, sokat gondol rám. hm… 🙁
persze nem lehet pikk-pakk 3és fél évet elhagyni. én sem tudok, de tisztességes maradok. nem erőlködve, hanem mert így érzem. zé sosem érdemelné meg, hogy bántsam. és d.sem. zé nagyon megértő, és már volt ilyen helyzetben. tudja, hogy szeretem. tudja, hogy őt akarom. de azt is tudja, hogy d.mekkora nagy jelentőséggel bír. d.vel mindenkinek számolnia kell. ő marad. de maradtak a többiek is. szabika, balu, n. ők határozzák meg azt, amilyen vagyok. picit bizalmatlan, nagy játékos. de sosem tisztességtelen!
várom haza ezt a machot! hogy tud így hiányozni!!!!
elmegyünk moziba éjszaka. 3D-re. hogy az mekkora!!!! 🙂 és ma éjszakától, kedd estig el sem válunk egymástól! 😀
ez így kerek! 😀 és az életem most gömbölyű! 😀 😀