ment…. jött!!!!

2010 július 29. | Szerző: |

mindegyikről azt gondolom, hogy ez most mekkora durranás! és tényleg volt egy-két nagyon nagy! a legnagyobb d. ezt nem tagadhatom le, de nem is akarom. d-t nagyon nagyon nagyon! most is, de csalódtam benne, és ez betette a kaput. nagyon kész voltam miatta. eltartott fél évig. és elmúlt. most már nem fáj. nagyon nagy szeretettel gondolok rá, az összes gyönyörű emlékemet neki köszönhetem. sosem törlöm ki, sosem hagyom el a képeket, amiket őrzök.

zé.

zé  szerelmes…és én is. hamar jött, hirtelen eszméltem fel, és benne voltam. benne vagyok. már akarom, már hiányzik. nem láttam lassan 48 órája. németországban van. vagyis már itthon! 😀 reggel hívott, amikor hazaért. úgy örültem, de úgy! aztán kaptam magamat, bementem a városba, ittam egy limonádét, vettem neki egy kafa illatot. már megajándékoztuk egymást néhány dologgal. olyan jó, hogy lehet neki venni inget, pólót, mert tetszik, amit veszek. kapott egy fasza kék-zöld kockás inget, meg két lacoste pólót. és imádom, hogy felveszi a rózsaszínt! egyenesen imádom a pasikon az ilyen kicsit lányos színeket. bár semmi feminin  nincsen ebben a pasiban. hacsak az nem, hogy túlságosan is ad magára. de ezt is nagyon bírom. és mindig olyan ápolt! és ha iszik is alkoholt, az is viszki. még ez is… és ahogyan vezet! mondtam, ha a helyében lennék, biztosan tükörfóliát tetetnék a jobb/1 ajtóra… 😀 és cuki, ahogyan nevet. meg a hangja!!!! ilyet akarok a gps-embe… azt mondta, ha okos leszek, vezethetem az autóját. nagyon nagy vas… fekete ablakokkal. kurvajól vezet. MONDOM, HOGY MACHO!!!!!!!!!!!!!!! 😀 nagyon sportos, fekszik az ülésben, pedig nem sokkal magasabb nálam, na jó, azért nem hobbit… 😀 
lassan hazaér. még néhány óra és randizunk. aztán, hogy még mennyit randizunk, azt nem tudom. megbeszéltük, hogy nem tervezünk előre… most kicsit sodródunk. vagyis azt hiszem, már nem. már irányítjuk… most szerelem van. hamar jött, hirtelen. és csak azt tudom gondolni, a legjobbkor!

tegnap este pityeregtem. először bőgtem azért, mert boldog vagyok.

köszönöm csajok, hogy velem voltatok a szarban! nagyon köszönöm!!!!!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szamóca says:

    Csoodddááálllattttosssss!!!!!!!!!!
    Peace&Love! :))))))))))))

  2. Georgia in Love... says:

    Peace&Love&Sex& Rock’n’Roll… 😀 Mi bajunk lehet! 😀

  3. Szamanta says:

    ööö… ebbe talán most ne gondoljunk bele! 😛


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!