könyvtár…

2010 március 10. | Szerző: Georgia |

mert ugye könyvtárba jár az, aki kocsmázik. a régi poén szerint. aztán tegnap este ez a vicc nagyon ült. már a korsó söröket lexikonként kérték, szótárként  a pohárnyit.

valahogyan tényleg rapid módon terjed a hír a kistelepüléseken. nálunk mondjuk nem hogy terjed, hanem mielőtt megtörténne, már beszélik. persze teljesen máshogyan. 😀

tegnap este mondja a “boss”, hogy az egyik srác, aki gyakori vendég nálunk előadta, hogy ő már mennyi mindenkit látott éppen akkor, amikor az urát/feleségét csalta… többek között engem is, a fogalmam sincsen kivel, de valami házban éppen ránk nyitott, amikor szexeltünk… idióta. hát ez van…

aztán tegnap történtek nagyon jó dolgok is. találkoztam, megismerkedtem azzal a fiúval, akiről már olyan régóta képzelegtem, hogy valójában is olyan cuki-e, mint ahogyan azt előadja. (nem, nem a múltkori történet pasija…) egy másik, de most itt nagyon meg kell őriznem az inkognitóját. szóval megismerkedtem vele. és már az első-második mondatnál érezhető volt, hogy valami “van” közöttünk. én nem tudom, lehet, hogy tényleg csak ez a tavasz, de egyre inkább zizi vagyok, és a pasik körülöttem egyre inkább zizik. és rám zizegnek. és tök idegen ez az én számból, meg az agyamból, mert sosem “sztároltam” magamat, és soha nem meséltem el az ilyen dolgaimat még talán stellának sem, mert ez olyan, mintha magamat nyalogatnám, fényezném, hogy én milyen jó, meg mennyire tökjó vagyok… szóval most így kicsit hujén érzem magamat, hogy erről írok már egy ideje, de ez most adja magát.

tehát mentem dolgozni este, és ott ült a pultnál ő. és ahogyan beléptem, a nevemen köszöntött. és én meg őt, az ő nevén. és nagyon szimpatikus volt, már első blikkre, és azt éreztem,  ez kölcsönös. nehéz ezt így kapcsiból megállapítani, de tényleg olyan volt. aztán sodródtunk, csapongtunk, beszélgettünk mindenről. politikáról, helyzetekről, magánéletről. és csak itta a szavaimat, én meg az övét. hihetetlenül okos, intelligens! le a kalappal! és még csak 28. 

aztán legurult pár pohár sör, és egyre inkább szűkült a tér közöttünk. már már ott tartottunk, hogy megérintettük egymást. közben néha egy-egy “de beszédes szemeid vannak”… “milyen szép a pillád, mű?”… “nagyon szép a mosolyod”… szóval a politikai pártok, a választások, sztálin, a bundesliga és a barátok közt témában ilyen kis izék voltak beszúrogatva. zavarban voltam, olyankor pedig valami viccel ütöttem el. és nagyon zavarba hozható vagyok, ha “szerepelnem” kell. félek, hogy butaságot mondok, így gyakran inkább csak hallgatok, mert az sem huje, ugye… 

szóval nagyon cuki volt a fiú. azt is mondta, hogy született tehetség vagyok, mint egy remek színésznő, úgy alakítok egy apró sztorit is, hogy élvezet közben nézni. erre valaki beszólt, hogy csak nehogy elélvezzen, mire mindketten: “hujegyerek” -súgtuk a másiknak és ez megint nagy poén volt.

hab a tortán:

a “főnök” féltékeny. nem akármennyire… 😀 persze elismerte a srác képességeit, aláírja, hogy egy igazi lumen. és rögtön hozzáteszi: látom, nagyon bejössz neki… látom, rohadtul egy nevezőn vagytok.

aztán ma felhívtam, hogy hogyan lesz holnap. ki hogyan dolgozik. amit hallottam, azt el sem hittem. persze az önbizalmam akkora azóta, hogy ihaj! 😀

holnapra meghívásunk van a srác “bulijába”. nekem feltétlenül ott kell lennem, ez “parancs”. várni fog.  miután kitettem a lábamat a kocsmából… fél órán át csak engem dicsőített, rólam érdeklődött, áradozott.

és nem elhanyagolható: kispál fan!!!!!! 😀 😀