2010 március 2. | Szerző: Georgia |

nehéz a szívem. mert aggódom d-ért. persze azt mondaná, hogy megoldja, meg én ne aggódjak miatta, de akkor is. néha annyira hiányzik, és olyan szívesen ölelném át, bújnék hozzá… pláne most, amikor azt gondolom, hogy szüksége lenne valakire, aki kicsit összekapja. megtenném, de nem merek erőszakosabb lenni. most inkább csak főzök neki valamiket, meg próbálok viccelni vele… gyakran nem érti. elege van a munkájából, fáradt, nem elég neki a pénz, amit keres. elege van a télből, és szerintem magányos is. sokan vannak így. és a megoldás az ember lelkében van. ha ott minden rendben, akkor leszarja, hogy mennyit keres, nem érdekli, hogy fáradt. mert ott van a másik, aki ezeket a szürke és fárasztó napokat enyhíti, színezi, gyógyítja a puszikkal, ölelésekkel. ez hiányzik d-nek. hiányzom neki. tudom. és most nagyon sajnálom, mert annyira hárít, hogy el is hiszi magának, hogy úgy a jó, ahogyan ő intézi. hát, majd még él néhány évet, összetörik a szívét párszor, aztán megérti, hogy nem az a lényeg, hogy mi a látszat, hanem az érzés, amit valaki az ő irányába táplál. ha szeretve vagy, mindened megvan. és tudhatná, hogy ő – ebből a megközelítésből- nagyon is gazdag ember. 

szombaton buli lesz. nagy. este 8 ig ketten leszünk a kölyökkel. s tapogatósnak zóltam most már kitudja, hanyadszor, de még most sem érti, mi van. egyik este kijött a felesége a 3 gyerekkel. a gyönyörű, okos család. a nagyon okos feleség, aki mellesleg a legszebb, a három okos gyerek, akikhez fogható nincsen. a “főnököm” folyamatosan szidja nekem az asszonyt. hogy rendetlen, hogy nem törődik megfelelően a gyerekeivel, hogy lusta, hogy nem megy el dolgozni, hogy nem főz, takarít… ez a folyamatos pofázások alapja. és ilyenkor mindig hozzáteszi, hogy de kibaszottul intelligens, nagyon okos, és rohadtul kreatív.

hát kijött ez a tyúk. megnézett, hogy ki vagyok én… lánykorunkban a legféltékenyebb riválisa voltam. vagyis folyamatosan miattam csesztette a  mostani férjét aztán 10 évig nem is találkoztam vele. szóval tényleg tök intelligens a liba! nekem kellett odamennem bemutatkozni. hát már ezen kiakadtam.. nekem? hát ki ő? mert van pár gyereke? az inkább csak biológia, mint érdem… aztán ahogyan nyújtottam a kezemet, és mondtam, hogy x.y. vagyok, ő odaleffentette a kacsóját, mint valami úri picsa, és közölte: cili… és még ezt a kétszótagú nevét is képes volt úgy elnyávogni, hogy kész voltam.

szóval ja… kibaszottul intelligens. és tényleg!

aztán most meg újra aggódom d-ért, és szeretném, ha segíthetnék neki. beszélgetni, hogy helyre tegyem a fejét. én tudok vele! és nem azért tenném, hogy aztán valamit cserébe kapjak. csak azt szeretném, ha jól lenne végre! majd pénteken felmegyek hozzá, és kicsit megszeretgetem. édezsdrága dém! 🙁