álom az elme utcából

2010 január 28. | Szerző: Georgia |

 voltam tegnap d.-nél. jól meglepett, mert éppen ahogy a kezemet emeltem, hogy kopogjak, hirtelen kinyitotta az ajtót. jaj a szívem! 🙂

ott állt a szexi mackónacijában, abban olyan formás popija van, hogy hihetetlen. amúgy is formás, de az valahogy mégjobban kihozza 🙂 belebújhattam az ölébe, nagyon aranyos volt. néha úgy simogatott meg, hogy nem is tud róla. pusziltam néhányat a homlokán. azt vettem észre, hogy a következőkért már ő dugja oda a fejecskéjét… meglepődésemet nem tudtam palástolni, és olyan jóleső érzés volt, hogy meg is jegyeztem: te idedugod a fejedet? 🙂 -nem. mondja, aztán pár perc múlva ugyanúgy folytatódott tovább a buksipuszilgatás. és megint ütemesen, nagyon aprókat… tudom, mert kipróbáltam, csak puszira csücsörgettem a szájamat, és ha én nem mozdulok, hát mitől ér mégis a homlokához? 🙂 mindegy, nem vitatkozom. szerinte nem. jó. akkor legyen így. nagyon szerettem volna közös programot vele szombaton. én azt hiszem, tényleg gondolkodott azon, hogy együtt menjünk-e.
nem akartam még eljönni tőle, de azt ígértem neki, hogy nem maradok sokáig, inkább eljöttem, mintsem huje helyzetbe hozzam magamat. nem tudom hova ment, kicsit zavar is, de megpróbálok nem agyalni “nőkön” “kislányokon”. dolga volt. kész.

hazaértem, bementem kocsma. jaj, olyan sok kedvem volt hozzá, hogy semmi! nem maradtam, inkább hazamentem a “meleg családi fészekbe”. kiskutyám üdvözölt, elvittem egy kisebb körre. aztán mosogattam, mostam. kezdem úgy pakolni a holmijaimat, hogy mindenem elférjen majd. a nagyszobából csinálok magamnak egy varrós-hobbis szobát. felszedem a szőnyeget, leparkettáztatom. könnyebb rendben tartani. az ágyakat anyunak visszaszolgálattom, csináljon amit akar velük. adja el. nekem nem kellenek. vagy azt tartom meg, és a mostani két heverőt szedem szét, és teszem el a lakásban. hely van. egy mehet a nappaliba. apropó… szerdán 13órára megyek egy ügyvédhez… tanácsadás, vagymi. 10 ezer forint. kedden lesz fizetés, azért nem előbb megyek.

szóval már fél 10kor bebúvtam az ebemmel. megírtam a szokásos jóéjt smsemet d-nek. nem tudnék úgy többé elaludni, hogy nem köszönök el tőle aznapra. arra emlékszem, hogy a hegylakóról beszélt valaki a tv-ben, aztán kikapcsoltam, mert zavart. d.-n jártak a gondolataim, próbáltam felidézni, milyen volt bújni…

…aztán a szél csapkodta a kaput, én meg kimentem, és láttam, hogy ott áll d. piros autója, és annak veri neki, de szerencsére nem lett baja. közben jött d.-valahonnan, piros szerelőruhában, overallban. a fején volt egy hajháló, maga után húzott egy rakás cocacolás rekeszt. kérdeztem, hogy ezekbe akar-e pakolni, vagy csak szemét. mondja, hogy benne vannak a ruhái, és mutassam meg, hova teheti. ahogyan bementünk, és sütött a nap a tetőablakon át, piros volt az összes fal. narancsos piros. mutattam neki, hogy pakolhat oda is, oda is… ő meg elkezdett bepakolni piros meg zöld rekeszeket a polcokra. aztán megfordult és az ablakon mászott ki, beszórta az utcáról a többi rekeszt. mondtam, hogy nem fér majd el, mire ő összehajtogatta azokat, és mutatta, hogy milyen erős keze van, simán összehajt egy nagy műanyag rekeszt…
kimentünk a kertbe, ott is tele volt minden rekesszel. voltak benne virágok, volt egyikben egy kicsi cseresznyefa. cseresznye is volt rajta. akkor leültünk és én elővettem a cigimet, rágyújtottam. ültünk a kertben, ami nem is hasonlított a mostanihoz. ott ültünk, és hallgattuk, hogyan nyírja a füvet valaki. iszonyú hangja volt, mint valami traktor… jött egyre közelebb, d.-t már nem láttam. fázni kezdtem, és megint hallottam ahogyan csapkodja a szél a kaput. féltem, hogy  kutya kiszökik, elüti valami. aztán a zaj olyan már erős volt, hogy hihetetlen…

…ha hanyatt fekszik a kutyám, rendesen horkol… már fél 5 volt. eszembe jutott, hogy d. mindjárt kel. megy dolgozni.
megpusziltam a kezemet, mintha őt puszilhattam volna meg.

én 5.50-kor kelek…